Nulla pontot mutat a felvi? Semmi pánik, mutatjuk, miért

Túl vagytok az érettségin, nézegetitek a felvit, de egyelőre nulla pontot mutat a rendszer? Ne aggódjatok, ennek több oka is lehet.

  • Székács Linda

Előfordulhat, hogy hiába végeztetek már mindennel, a felvételi rendszere továbbra is nulla pontot mutat a felvételi pontjaitok helyén. Ennek az egyik - nagyon is érthető - oka az lehet, hogy az érettségi eredményeitek egyelőre nincsenek feldolgozva a rendszerben, hiszen még csak néhány napja vizsgáztatok. Ennek hiányában nem tudják kiszámolni a pontjaitokat, de ne aggódjatok, ezek hamarosan felkerülnek a rendszerbe anélkül, hogy bármit is kellene tennetek ennek érdekében. Addig pedig használjátok az Eduline pontszámító kalkulátorát, ha a felvételi pontjaitokat számolgatnátok.

Ha csak egy szak mellett nem jelennek meg a pontjaitok, előfordulhat, hogy kellett alkalmassági vizsgát csinálnotok, erre viszont nem mentetek el, vagy esetleg sikertelen lett. Ebben az esetben erre a szakra érvénytelen a jelentkezésetek, nem kerülhettek be. Az okok között lehet ugyanakkor az is, ha valamilyen egyéb feltételt (pl. végzettség igazolása, szükséges érettségi követelmény teljesítése vagy emelt szintű kötelezettség) még nem teljesítettetek, vagy az egyetem nem rögzítette a pontszámításhoz szükséges eredményt a központi felvételi nyilvántartásba. Akkor se ijedjetek meg azonban, ha valami ilyesmi történt, hiszen július 12-ig nyitva áll előttetek a rendszer, pótolhatjátok a hiányzó dokumentumokat.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.