Három dolog, amit ha megtesztek, jobb lesz az írásbeli érettségitek

Ahhoz már egy kicsit késő van, hogy most kezdjetek el felkészülni, viszont ha az elmúlt hetekben lelkiismeretesen és alaposan tanultatok, nincs mitől tartanotok a jövőheti megmérettetésen. Adunk néhány tippet, amiket ha megtesztek, biztos, hogy a lehető legjobban sikerül majd az írásbelitek.

  • Székács Linda

Függvénytáblázat és atlasz

Rengeteg segítséget kaphattok, ha használjátok ezeket a "legális puskákat" az írásbeliken. Ahhoz azonban, hogy ne veszítsetek értékes időt ezek használatával, jó, ha tudjátok, mit hol találtok. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy álmotokból felkeltve is tudjátok az oldalszámokat, csupán legyetek tisztában azzal, hogy hogy az atlaszban található térképek mely pontjain találhattok fontos információkat. Ha ugyanis tüzetesen átnézitek ezeket látni fogjátok, hogy rengeteg extra információ, nyilak, évszámok és fogalmak is vannak bennük elrejtve még akkor is, ha az atlasz hátuljában kronológia egyébként nincs. Ugyanez a feladat vár rátok a négyjegyű függvénytáblázattal is, aminek ha átböngészitek a tartalomjegyzékét, lapozgatás helyett rögtön tudni fogjátok, hol keressétek a szükséges segítségeket.

Számológép

Egy korábbi cikkünkben a matekérettségivel kapcsolatban Pánczél Róbert szaktanár azt tanácsolta, érdemes mindent számológéppel számolnotok az érettségiben még akkor is, ha egyébként képesek lennétek fejben kiszámolni, vagy levezetni a megoldásokat. Ahhoz azonban, hogy ezt magabiztosan tegyétek, tudnotok kell használni is a segédeszközötöket. Nézzétek át, melyik gombokat kell megnyomni ahhoz, hogy szinuszt és koszinuszt számoljatok, hogy hogyan állítjátok - ha szükséges - radiánba, és hogy milyen billentyűkombinációkat használhattok a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb számításokhoz.

Szóbeli tételek

Nem csak akkor lesz érdemes kézbe vennetek a szóbeli tételeiteket, miután túl vagytok az írásbeliken. Magyarból is, de legfőképp történelemből óriási segítség lehet, ha legalább néhányszor átolvassátok a kidolgozott szóbeli tételeiteket, hiszen lehetnek, sőt, biztos is hogy lesznek olyan feladatok az írásbeliben, amik átfedésben vannak a szóbeli tételeitekkel. Ha naponta csak 10-15 percet szántok a témakörök átolvasására, biztos, hogy megmarad bennetek annyi információ, amit hasznosíthattok a tesztben vagy az esszében.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2023-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.