Egy dolog, ami nélkül biztos, hogy nem mehettek érettségizni

Ha még nem tettétek meg, már csak néhány napotok maradt, hogy teljesítsétek ezt a nagyon fontos feltételt.

  • Székács Linda

Évek óta feltétele az érettségi vizsgák megkezdésének az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. Ezt legkésőbb az utolsó középiskolai évfolyam végéig tehetitek meg, vagyis a jövőhét végéig, hiszen utána már indulnak az írásbeli vizsgák.

Nem vonatkozik rátok ez a szabály, ha előrehozott érettségit tesztek vagy technikumi képzésre jártok. Az előrehozott vizsgák esetében ugyanis - mivel nem az utolsó középiskolai éveteket tapossátok - nektek még nem feltétele az 50 óra a vizsgátok megkezdésének. Ellenben a technikumi képzéseken tanulóknak igen: nekik az érettségi vizsga megkezdésének, azaz már az első előrehozott vizsgának is feltétele az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése.

A közösségi szolgálatról ide kattintva olvashattok bővebben.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2023-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.