Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mindegy, hogy idén érettségiztek, vagy majd csak jövőre, sosincs túl korán elkezdeni a felkészülést az írásbeli történelem érettségire. Mutatjuk, hol tudjátok ezt megtenni.
A történelem sajnos az egyik olyan tantárgy, amire a legjobban úgy tudtok felkészülni, ha leültök és megtanuljátok a kért anyagokat. Ha viszont már elegetek van az olvasásból és a jegyzetelésből, az egyik legjobb módszer a gyakorlásra, ha felkészülés közben kitöltitek a korábbi évek feladatlapjait, amiket itt találtok meg. Itt nyugodtan keresgélhettek akkor is, ha közép helyett emelt szinten érettségiztek, hiszen 2005-től kezdve mindkét szint feladatlapjai és megoldókulcsai elérhetőek.
Ha a tavalyi feladatsorokkal szeretnétek kezdeni, a 2022-es őszi történelem érettségit középszinten itt, emelt szinten pedig ide kattintva éritek el, a letölthető linkek mellett pedig megtaláljátok a javítási útmutatókat is, amiknek segítségével ellenőrizhetitek, hogy jól oldottátok-e meg a feladatokat. Ha pedig nem csak töriből szeretnétek hasonló módon felkészülni, ide kattintva tudtok keresgélni a korábbi évek összes feladatlapja és érettségi tárgya között közép- és emelt szinten egyaránt.
Ha ezeket megoldottátok, de úgy érzitek, hogy még mindig szívesen csinálnátok írásbeli feladatlapokat, a Studium Generale minden évben szervez próbaérettségit, ahol az éles helyzethez hasonlóan mérettethetitek meg magatokat nem csak történelemből, hanem a többi tantárgyból is. Amennyiben erről lemaradtatok, a közép-és emelt szintű történelem feladatsorokat itt megtaláljátok, a korábbi évek feladatlapjait pedig ezen a linken éritek el. A Corvinus Egyetem érettségifelkészítő csapata által összeállított feladatsorok pont olyanok, amilyenekkel a hivatalos érettségin is találkozhattok majd, ugyanakkor arra is figyelnek, hogy olyan feladatokat készítsenek számotokra, amiket máshol még biztos, hogy nem oldottatok meg.
Hogyan érdemes nekifogni?
A történelem érettségi két részből áll, amiknek a megoldására összesen 180 perc áll rendelkezésetekre. A vizsga első részében egyszerűbb, rövid választ igénylő feladatokat kell megoldanotok, amik között lehet képfelismerés, igaz-hamis, térkép és feleletválasztás is, a második részben található esszéfeladatok közül pedig kettőt, egy egyetemes és egy magyar történelemre vonatkozó témát kell kiválasztanotok. Mivel a vizsga során nincs megszabott időkeret arra, hogy hány perc alatt kell befejeznetek a feladatsor tesztes részét és belekezdenetek az esszékbe, érdemes valamilyen időmérő segédeszközt használnotok és odafigyelnetek arra, hogy 180 perc alatt a teljes feladatsorral és az esszékkel is végezzetek. Ha szükséges, a feladatmegoldáshoz nyugodtan használhattok középiskolai történelem atlaszt, hiszen ez a vizsgán is rendelkezésetekre áll majd.
Ha megvagytok, a javítókulcs segítségével ellenőrizhetitek, hogy jól oldottátok-e meg a feladatsor első felében található kérdéseket. A rossz hírünk viszont az, hogy az esszé esetében mintát nem, csak egy útmutatót találtok arról, hogy mit kellett volna írnotok, milyen információknak kellene szerepelni a fogalmazásaitokban. Ha biztosra akartok menni abban, hogy az esszéitekkel is minden rendben, érdemes megkérnetek a történelem tanárotok, hogy a biztonság kedvéért ő is fussa át és ellenőrizze le.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.