Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ha ti is végzős gimnazisták vagytok, biztos a következő időszak egyik nagy feladata a felkészülés lesz az érettségire. Hoztunk három lehetőséget, amit érdemes megnézni a gyakorláshoz, hiszen ingyenesen gyakorolhattok.
Az egyik - és talán legjobb - gyakorlási lehetőség, ha megoldjátok az idei év próbaérettségi feladatait (viszont ez minden szezonban csak matekból, töriből és közgázból tehetitek meg). Itt vannak az ideiek:
Ha többet gyakorolnátok, megnézhetitek a korábbi feladatsorokat is a próbaérettségikből. Bár ezek nem hivatalos érettségi feladatsorok, a feladatok teljesen úgy vannak összeállítva, mint azok, amiket májusban vagy az őszi vizsgaidőszakban a hivatalos érettségiken kaptok. Nyilván a tökéletes gyakorláshoz az is kell, hogy ezeket a feladatsorokat is úgy oldjátok meg - puskázás, Facebook és Insta nélkül -, ahogy majd élesben is meg kell oldanotok.
Az SG feladatlapjait itt éritek el.
Mindent megoldottátok már? Van még
Ha igazán szeretnétek felkészülni, a legjobban az előző évek feladatsoraival tehetitek meg. A 2022-es érettségi anyagait itt, a 2021-es érettségi anyagait itt nézhetitek meg, a 2020-as május-júniusi vizsgaidőszak középszintű anyagait itt, az emelt szintű anyagait itt, az őszi érettségi középszintű feladatsorait itt, az emelt szintűeket pedig itt nézhetitek meg. A 2019-es tavaszi, közép feladatokat innen, az emelteseket pedig innen tölthetitek le.
A 2018-as október-novemberi középszintű feladatokat itt, az emelt szintűeket itt, szintén ezen év tavaszi közép feladatait itt, az emeltet pedig itt találjátok. Ha már az összes említett feladatsort megoldottátok, de még mindig szeretnétek gyakorolni, akkor az ezeknél is régebbi feladatsorok között itt tudtok böngészni.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).