Mire kaphattok többletpontot 2023-ban? Itt egy lista, amit érdemes megnézni

Beadtátok a jelentkezéseteket és már azt számolgatnátok, mennyi pontot kaphattok a felvételiben a nyelvvizsgáért? Mutatjuk az összes pontszámítási szabályt.

  • Eduline

2023-ban még központi szabályok vonatkoznak a többletpontokra, azaz minden egyetem egységes pontszámot ad a pluszteljesítményekért - mutatjuk, mennyit:

Fontos, hogy többletpontot kizárólag az kaphat, aki az erre vonatkozó jogosultságát megfelelően, külön felszólítás nélkül a jelentkezés benyújtásával együtt (azaz február 15-ig) – vagy ha még nincs a kezetekben a bizonyítvány, akkor legkésőbb 2023. július 12-ig igazoljátok.

Ha 2023-ban felvételiztek, és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, itt követhetitek a folyamatosan frissülő felvételis tartalmainkat.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.