Ilyen esélyegyenlőségi pontokat kaphattok a 2023-as felvételin

December közepén indul az általános felvételi eljárás a 2023 szeptemberében induló képzésekre. Bár a nyáron bejelentett felvételi átalakítás miatt az egyetemek jelezték, hogy már idén is lesz néhány változtatás, az esélyegyenlőségi pontok rendszere egyelőre nem változik. Mutatjuk, mire számíthattok idén.

  • Eduline

Az idei felvételi tájékoztatóra egyelőre még várni kell, a jelenleg is érvényben lévő kormányrendelet alapján viszont a 2023-as felvételiben egyelőre nem számíthatunk nagy változásokra az esélyegyenlőségi pontok tekintetében.

A kormányrendelet szerint ugyanis azok a hallgatók, akik valamilyen fogyatékossággal élnek, gyermeket nevelnek vagy hátrányos helyzetűek, ezeket pedig a megfelelő, az E-felvételi és az intézmény által kért dokumentumokkal igazolni tudják, 40 többletpontra jogosultak.

Fontos azonban, hogy a korábbi években mindig szabály volt az is, hogy nem minden szakon számolják ezeket a többletpontokat. Majdnem minden alap- és osztatlan szakon, illetve felsőoktatási szakképzésen jár a többletpont, ahol kizárólag gyakorlati vizsga alapján történik a pontszámítás ott ezeket általában nem veszik figyelembe.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.