Itt a teljes lista: megvan, hol kell és hol nem kell majd emelt szintű érettségi 2023-ban a felvételihez

Elindult a keresztféléves felvételi ezzel együtt megszületett az a dokumentum is, amiből már a 2023-as általános felvételi eljárásban induló szakok követelményi is kiderülnek. Mutatjuk, hol kell és hol nem kell emelt szintű vizsga.

  • Csik Veronika

Az alábbi táblázatban azt nézhetitek meg, ha egy adott intézményben, szakon a jelentkezéshez és a pontszámításhoz az érintett egyetem úgy döntött, elég a meghatározott érettségi tárgyakból középszintű érettségivel rendelkezni – írja a Felvi.

Az emelt szintű érettségikről vagy azok elengedéséről az intézmények egymástól függetlenül döntöttek, így előfordulhat olyan eset is, hogy egy szakon az egyik intézményben kell, a másikban nem kell emelt szintű érettségi.

Itt nézhetitek meg a listát, amiben az összes szak szerepel, ahova nem kell majd emelt szintű vizsga (mivel a dokumentum többoldalas, eltarthat egy kis időbe, míg betölt):

 

Ha a listában nem szerepel az általatok választott egyetemi szak, az azt jelenti, hogy maradtak az "eredeti" szabályok, azaz az emelt szintű érettségi követelmény egy vagy két tárgyból - ezeket itt nézhetitek meg.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.