Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már lehet jelentkezni a 2023 februárjában induló szakokra, mutatjuk, hogyan számolják az egyetemek a pontokat.
A felvételi pontszámírási rendszere alapvetően 2023 szeptemberében induló képzések esetében (azaz a februári felvételi alatt) változik először. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg futó felvételiben az eddig megszokott pontszámírási módon alakulnak a ponthatárok is. Ez a következő:
alap- és osztatlan képzés, valamint felsőoktatási szakképzés esetén a felvételi összpontszámot 400+100 pontos pontszámítási rendszerben kell kiszámítani. Mégpedig úgy, hogy
Meddig is hol jelentkezhettek?
Idén is egészen november 15-ig lehet jelentkezni, a hitelesítési határidő pedig november 20-a. A jelentkezéskor még hiányzó dokumentumokat január 10-ig lehet feltölteni, a ponthatárokat várhatóan 2023. január 24-én hirdetik ki.
A meghirdetett szakok listáját pedig itt találjátok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.