Mélyrepülésben a pedagógusképzések, mindössze 6400 elsőévesre számíthatnak az egyetemek

A tanári szakokra lassan lasszóval kell fogni a felvételizőket – legalábbis ez derül ki a statisztikákból. Az utóbbi évek legalacsonyabb hallgatói létszámát hozta a 2022-es általános felvételi a pedagógusképzéseken.

  • Csik Veronika

A Felvi adatai szerint idén összesen 11 977-en jelentkeztek valamilyen pedagógusképzésre, közülük a ponthatárhúzást követően 6449-en kerültek be az egyetemre.

Nézzük az elmúlt évek felvételi statisztikáit:

Eduline

Bár 2020-ban az ideinél alacsonyabb volt a pedagógusképzésekre - azaz osztatlan tanári, óvodapedagógus, tanítói, gyógypedagógus vagy éppen konduktor szakra - jelentkezők száma, a két évvel ezelőtti felvételi a járvány miatt rendhagyó volt. Abban az évben ugyanis sok felvételiző vonta vissza a jelentkezését a bizonytalan helyzet miatt, ráadásul abban az évben szigorítottak a felvételi feltételein. Vagyis a 2022-es eredmények rekordalacsonyak.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.