Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hamarosan kiderülnek a végleges ponthatárok, de vannak olyan számok, amiket már most tudunk. Legalább hány pontot kell elérnetek, ha szeptembertől egyetemen szeretnétek tovább tanulni? Milyen eredmények számítanak bele?
2022-ben is marad a jól megszokott minimumponthatár:
Ha ennél kevesebb pontot szereztek, sem állami ösztöndíjas, sem önköltséges formában nem kezdhetitek meg tanulmányaitokat. Arról nem is beszélve, hogy a végleges ponthatárok ezeknél jóval magasabbak lesznek a júliusi ponthatárhúzáson.
De mi számít bele ebbe?
A 280 pontot az emelt szintű érettségiért, a nyelvvizsgáért, a szakképesítésért járó többletpontokkal együtt, de más pluszpontok nélkül kell elérni. A felsőoktatási szakképzés esetén pedig a 240 pontot, az emelt szintű érettségi-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül kell elérni.
Előzetes ponthatárok is vannak
Sőt idén is több alap- és osztatlan szakon húztak előzetes ponthatárt, ami azt jelenti, ezekre csak akkor kerülhettek be állami ösztöndíjas helyre, ha eléritek ezt. Fontos, hogy az önköltséges képzésekre ezek a ponthatárok nem vonatkoznak. Bár ezek nem végleges ponthatárok - hiszen a ponthatárhúzás napján csökkenhetnek, de emelkedhetnek is -, érdemes őket szem előtt tartani.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).