Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A héten véget ér a felvételi ügyintézés: már csak pár napotok van módosítani, cserélgetni és pótolni. Az érettségiknek vége, mindenkinek megvannak a pontszámai azonban még most is vannak olyan buktatók, amin elcsúszhat akár az egész jelentkezésetek. Összeszedtük, mire figyeljetek.
Ha nem éritek el az előzetes ponthatárokat
Idén is több alap- és osztatlan szakon húztak előzetes ponthatárt, ami azt jelenti, ezekre csak akkor kerülhettek be állami ösztöndíjas helyre, ha eléritek ezt. Fontos, hogy az önköltséges képzésekre ezek a ponthatárok nem vonatkoznak. Bár ezek nem végleges ponthatárok - hiszen a ponthatárhúzás napján csökkenhetnek, de emelkedhetnek is -, érdemes őket szem előtt tartani.
Ha nem éritek el a minimumponthatárt
2022-ben is marad a jól megszokott minimumponthatár:
Ha ennél kevesebb pontot szereztek, sem állami ösztöndíjas, sem önköltséges formában nem kezdhetitek meg tanulmányaitokat. Arról nem is beszélve, hogy a végleges ponthatárok ezeknél jóval magasabbak lesznek a júliusi ponthatárhúzáson.
Ha nem mentek át az alkalmassági vizsgán vagy nem teljesítitek az előzetes követelményeket
A felvételi tájékoztató felhívja a figyelmet arra, hogy aki az alkalmassági vizsgán nem jelenik meg vagy „nem felelt meg" minősítést kap, annak a felvételi összpontszáma 0, azaz nulla - tehát nem vehető fel az adott jelentkezési helyre. Ez persze nem jelenti, hogy más szakra nem kerülhettek be, de ahol nem sikerül az alkalmassági, ott nincs sok esélyetek.
Ezen kívül vannak olyan szakok, ahol részt kell venni egy felvételi vizsgán (például művészeti szakok esetében vagy mesterképzésen). Ha az egyetemek által bekért dokumentumokat nem külditek el időben, szintén bukhatjátok a felvételit - július 7-ig még van időtök pótolni, ha valami kimaradt. Mindenképp nézzétek át, mit kell elküldenetek.
Nincs meg a kötelező érettségitek
Sajnos bukhatjátok a felvételit, ha az adott szakon kötelező érettségiből nem vizsgáztatok, vagy nem tettetek emelt szintű érettségit az előírt tárgyakból. Sőt az is buktató lehet, ha legalább nincs egy sikeres emelt szintű érettségitek, hiszen ez is feltétele a felvételinek - arról, hogy mikor sikeres az érettségi emelt szinten, itt olvashattok el minden szabályt.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).