Felvételi 2026: ilyen intézményi pontokat kaphattok a Pázmányon
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
Az elmúlt hetekben bejárta a sajtót és a közösségi oldalakat, hogy idén az egész országban mindössze 22-en jelentkeztek első helyen fizikatanárnak, 25-en pedig kémiatanárnak. Valójában valamennyivel többen, de ez nem változtat érdemben a helyzeten: komoly tanárhiánnyal kell számolni.
A Válasz Online-on jelent meg egy podcast, amelyben Weiszburg Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudomány Karának oktatója beszélt többek között a jelentkezők alacsony számáról.
A Telex kikérte a pontos adatokat az Oktatási Hivataltól, amely azt közölte, hogy:
Persze minez a tényen nem változtat: nagyon kevesen jelentkeztek mindkét szakra idén is.
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A kurzus célja, hogy segítse a gyerekeket jogaik felismerésében és abban, hogy merjenek kiállni magukért – mindezt olyan formában, amely élvezetes és könnyen befogadható számukra.
Szükség van-e mindkét szülő aláírására a középiskolai felvételi lapokon, vagy vannak helyzetek, amikor az egyik szülő aláírása is elegendő?
A felvételi nemcsak a pontokról szól – az is számít, honnan és hogyan intézed a jelentkezést. A Felvi arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni az online biztonságra, amikor belépsz az E-felvételibe.
Februárban két fontos határidőre is figyelni kell, ha idén érettségiznétek, vagy egyetemre szeretnétek jelentkezni.
A hajdúböszörményi polgármester szerint egy fideszes delegációhoz tartozó személy töröltette le egy helyi pedagógus telefonjáról azokat a fényképeket, amelyeket egy, az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített.