Halmazokat és gráfokat is kaptak az érettségizők matekból, sőt BKK-jegyekről szóló feladat is van az írásbelin

Gráfok, halmazok, geometria, mértani sorozat, térgeometria, valószínűségszámítás – többek között ilyen témakörökből kaptak feladatokat a középszintű matekérettségi első részében a diákok. Az egyik feladatban még a BKK budapesti mobiljegyei is előkerültek.

  • Eduline

A matekból középszinten vizsgázók két feladatsort kapnak: az első 10-12 feladatot tartalmaz, ezek megválaszolásához alapfogalmakat, definíciókat, egyszerű összefüggéseket kell ismerniük.

Ebben a feladatlapban előfordulhat néhány igaz-hamis állítást tartalmazó vagy egyszerű feleletválasztós feladat is, de a feladatok többsége nyílt végű. Az első feladatlap megoldására 45 percet kapnak a diákok, ha letelik az idő, a felügyelő tanárok összeszedik a lapokat, majd indul a vizsga második része.

Matekból összesen 74 ezren érettségiznek, többségük középszinten.

A keddi vizsganapról szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkatitt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.