Nyelvészeti szöveget kaptak az érettségizők, de még így is könnyebb a feladatsor a tavalyinál

Könnyebb, mint a tavalyi – így jellemezte a középszintű magyarérettségi szövegértési feladatsorát az Eduline-nak nyilatkozó magyartanár. Bár a diákok nyelvészeti szöveget kaptak (bőven vannak benne nyelvészeti szakkifejezések is), a feladatok többségét ezek pontos ismerete nélkül is meg lehet oldani.

  • Eduline

Ahogy arról beszámoltunk, a középszintű magyarérettségi szövegértési feladatait a diákok egy 1999-es szótár előszavának elolvasása után oldhatják meg. „Ez egy nyelvészeti ismeretterjesztő szöveg. Hasonlóval találkoztak már a nyelvtankönyvekben. A szótárakról egyébként külön is tanulnak nyelvtanórán, az akár önálló tétel is lehet a szóbelin” – mondta az Eduline-nak nyilatkozó magyartanár.

Bár a szöveg tartalmaz nyelvészeti szakkifejezéseket – szócikkfej, frazeológia, szinonimabokor –, de magát a szöveget akkor is megérhetik a diákok, ha ezeknek a fogalmaknak a pontos jelentését nem ismerik. „De ez szűrni fogja a vizsgázókat” – tette hozzá.

A szaktanár szerint a szövegnek klasszikus felépítése van, ráadásul bizonyos szavakat, kifejezéseket, adatokat dőlt vagy félkövér jelöléssel is elláttak a szerzők, megkönnyítve a vizsgázók dolgát, „egy rutinos diák tudhatja, hogy amit külön kijelöltek, arra a szövegrészre érdemes figyelni”. „Klasszikus szövegértési feladatokat kaptak, vannak igaz-hamis kérdések, táblázatkitöltés, viszont idén nincs olyan hosszabb, kifejtős kérdés, amilyen egyébként szokott lenni. A feladatsor átlagos nehézségű, sőt a tavalyihoz képest könnyebb. Tavaly volt olyan kérdés, amely azonnal félrevitte a diákok egy részét” – magyarázta.

A mai vizsga legfontosabb részleteit a folyamatosan frissülő tudósításunkban olvashatjátok:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.