Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Némi odafigyeléssel értékes pontok landolhatnak nálatok. Mutatjuk a leghasznosabb tanácsokat a holnapi matekérettségihez.
Ne hagyjátok otthon a segédeszközöket!
A feladatok megoldásához - középszinten és emelten is - függvénytáblázatot (egyidejűleg akár többfélét is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót, illetve szögmérőt használhattok.
Friss: Halmazok és gráfok voltak az első részben, ami a szaktanár szerint nem olyan egyszerű, és használt autók és osztálylétszám a második részben.
Fontos azonban, hogy az eszközökről magatoknak kell gondoskodnotok, a vizsga alatt nem cserélgethetitek az eszközöket egymás között.
Tollal dolgozzatok!
Ha biztonságosabbnak érzitek, hogy először ceruzával oldjátok meg a feladatokat, megtehetitek, viszont a végén minden megoldást át kell írnotok tollal, az értékeléskor ugyanis csak ezt fogják figyelembe venni. Ami ceruzásan marad, azt a javítótanár nem értékelheti, úgy veszi majd, mintha ott sem lenne. Ez természetesen csak a számításokra, a végeredményekre és a szöveges válaszokra vonatkozik, a feladatokhoz készített ábrákat akár ceruzával is rajzolhatjátok.
Figyeljetek a mértékegységekre!
Bár a legtöbb feladatnál egyértelmű, hogy milyen mértékegységben adtátok meg az eredményt, ezt mindig tüntessétek fel, mivel pontlevonás járhat érte.
Írjátok le a részlépéseket is!
Értékes pontokat kaphattok, ha még az egyszerűbb számítások menetét is leírjátok. Ezek a részpontok akkor is járnak nektek, ha a végeredménybe hiba csúszott, így érdemes minden gondolatmenetet papíron vezetnetek.
Figyeljetek arra, hogy mit húztok át!
A feladatok megoldásával annyiszor próbálkozhattok, amennyiszer szükséges, de fontos, hogy a végén minden olyan levezetést és végeredményt áthúzzatok, amit rossznak találtok. A javítótanár ugyanis csak azt fogja figyelembe venni az értékelésnél, ami nincs áthúzva. Ez sajnos azt is jelenti, hogy hiába szerepel a lapon a jó megoldásotok, ha azt áthúztátok, nem értékelheti. Éppen ezért érdemes kétszer is átgondolnotok, hogy mit hagytok meg végső eredményként.
Jelöljétek, hogy melyik feladatotokat választottátok!
A második feladatlap 16-18. feladata közül háromból csak kettőt kell megoldanotok. A feladatlapon lesz egy jelölőnégyzet, amit ki kell töltenetek – oda kell írnotok a három feladatból annak a sorszámát, amelyet nem szeretnétek, hogy értékeljenek. Ha ezt nem teszitek meg, és a dolgozatotokból sem derül ki egyértelműen, hogy melyiket hagytátok ki, akkor automatikusan az utolsót nem fogják figyelembe venni – még akkor sem, ha azzal több pontot szereznétek.
Hasonló a helyzet emelt szinten is. Ott a II. részfeladatsorban kaptok majd öt feladatot, amelyből négyet kell megoldanotok. A szabály itt is ugyanaz: fel kell tüntetnetek, melyiket nem szeretnétek, hogy értékeljenek, különben az utolsót nem fogják figyelembe venni.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.