Négy ingyenes adattár az érettségihez, amivel négy év anyagát foglalhatjátok össze

Nem véletlenül mondják azt, hogy a vizsga előtti utolsó napokban-hetekben szervezetten kell tanulni, hiszen a kevés idő és a rengeteg tétel sosem lesz egyensúlyban. Ez a négy adattár biztosan hasznos lesz a tanuláshoz.

  • Eduline

Mivel a történelemérettségi felépítése átalakult, már nem feltétlenül van szükség a lexikális tudásra (azaz évszámokra), azonban az események átlátására annál inkább. Ha ezeket az adattárakat átolvassátok, és egy adott témához kapcsolódó fogalmakat, személyeket megtanuljátok és memorizáljátok, illetve el tudjátok helyezni térben és időben, akkor az esszéknél kifejezetten könnyű dolgotok lesz, de a rövid feladatokban is sokat segíthet.

Minden adattár a középiskola négy évéhez kapcsolódva, illetve a történelemkönyvek tematikájához kapcsolódva összefoglalja a fontosabb évszámokat, fogalmakat és személyeket.

Itt nézhetitek meg a kilencedikes tananyaghoz kapcsolódó adatokat, itt a tizedikes adatokat és fogalmakat, ezen a linken a tizenegyedikes és végül a tizenkettedikes adatokat.

Ha nem a törire, hanem a matekra készülnétek inkább, akkor itt találjátok a szaktanári tanácsokat és a cikksorozatunk korábbi részeit.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.