Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Április 20-tól fontos feladatok várnak az egyetemre, főiskolára jelentkezőkre, ekkor indul a tavaszi ügyintézési időszak.
Mutatjuk, kinek lehet szüksége adatmódosításra, és mikor érdemes változtatni a megjelölt szakok sorrendjén.
Adatmódosítás
Ez a feladat akkor érint titeket, ha a jelentkezésetek óta módosult valamelyik személyes adatototok (például a nevetek vagy az állampolgárságotok), illetve, ha hibás adatokat szeretnétek javítani.
Dokumentumpótlás
Az alapszabály szerint minden, már meglévő dokumentumot február 15-ig kellett rögzítenetek az E-felvételi rendszerben. Ha a határidő lejárta után szereztetek olyan bizonyítványt vagy nyelvvizsgát, amely többletpontot ér, azokat ebben az időszakban rögzíthetitek.
Sorrendmódosítás
Ha a jelentkezés leadása óta változtak a tervek, és már nem az első helyre rangsorolt képzésen tanulnának legszívesebben, változtassátok meg a szakok sorrendjét. Sorrendet csak egy alkalommal módosíthattok, új képzést azonban már nem jelölhettek meg (ez alól kivétel, ha ugyanannak a képzésnek az önköltséges párját szeretnétek megjelölni).
Ha nem sikerült az akalmassági vizsgátok, nem érdemes a sorrendmódosítással foglalkoznotok, hiszen a sikertelen vizsga miatt egyébként sem kerülhettek be az adott szakra.
Jelentkezés visszavonása
Ha meggondoltátok magatokat, és mégsem szeretnétek egy adott szakon továbbtanulni (vagy legalábbis nem most), akkor érdemes visszavonni azt a jelentkezési helyet. Fontos: a visszavont jelentkezés később már nem változtatható meg, és arra sincs lehetőségetek, hogy helyette új képzést jelöljetek meg. Sőt, a már korábban befizetett kiegészítő eljárási díj összegét sem igényelhetitek vissza.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.