Felvételi: milyen természettudományos tárgyak számítanak?

Összeszedtük, milyen természettudományos tárgyakért jár pont az egyetemi-főiskolai felvételin.

  • Eduline

A felsőoktatási felvételin természettudományos tárgynak számít a biológia, fizika, kémia, földrajz (a földünk és környezetünk), természetismeret és természettudomány.

Fontos, hogy a pontszámításkor vagy egy, legalább két évig tanult természettudományos tantárgy, vagy két, legalább egy évig tanult természettudományos tárgy eredményét veszik figyelembe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha legalább két évig tanultatok fizikát, és annak az utolsó két évi jegye 3-as és 4-es, de egy-egy évig tanultatok biológiát és kémiát, amire 4-est és 5-öst kaptatok, akkor úgy is dönthettek, hogy a biológia- és a kémiajegyeteket számíttatjátok be a felvételin.

Ha nem tanultatok természettudományos tárgyat, meg kell kérnetek középiskolátokat, hogy egy, az Oktatási Hivatalnak benyújtott kérelemmel igazolja, valóban nem volt ilyen tárgyatok. Ilyenkor javasolniuk kell egy olyan tárgyat, amelyet beszámíthatnak a természettudomány helyett. Bármilyen tantárgyat azonban  - mint az informatika vagy a testnevelés - nem lehet választani, csak eltérő megnevezésű, de természettudományos jellegű tárgyért járhat pont.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.