Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nincs meg az alap- és osztatlan szakokhoz szükséges minimum 280 pontotok, viszont mindenképpen szeretnétek egyetemen vagy főiskolán tovább tanulni már most szeptembertől? Akkor jöhet a "B" terv, ami nem más, mint a felsőoktatási szakképzés.
Ezeken a kétéves képzéseken ugyanis a minimumponthatár jóval alacsonyabb, mint az egyetemi alap- és osztatlan képzéseknél, mindössze 240 pont. Ennyit kell elérnetek az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de a más jogcímen kapható többletpontok nélkül (persze ennél magasabb ponthatárt is húzhatnak a jelentkezők számának és teljesítményének megfelelően, de a felsőoktatási szakképzéseken ez jóval ritkábban fordul elő, mint az alapszakokon).
Miért éri meg?
Bár ebben az esetben diploma nem jár az elvégzett négy féléves képzésért, viszont felsőfokú szakképzettséget igazoló oklevelet kaptok a sikeres záróvizsga után, így előny, hogy nem kell évet halasztanotok. Arról nem is beszélve, hogy ha felsőoktatási szakképzés elvégzése után azonos képzési terület alapképzésén szeretnétek továbbtanulni, többletpontokat kaphattok – összesen 32-t.
Mielőtt azonban ennyire előre szaladnánk, ne felejtsétek el, hogy a pótfelvételin általában csak önköltséges képzéseket hirdetnek meg, és csak akkor jelentkezhettek, ha az idei általános felvételire egyáltalán nem jelentkeztetek, vagy egyetlen szakra sem kerültetek be.
Sőt, azt is érdemes észben tartanotok, hogy ebben az eljárásban sem mindegy, mennyi ponttal vágtok neki a felvételinek:
A 2021-es felvételivel és pótfelvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).