Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Sok idő telt el február óta és sok minden megváltozhatott azóta, akár az álomszakotok is. Szerencsére egyszer még van lehetőségetek változtatni a megjelölt egyetemek, főiskolák sorrendjén 2021-ben is. Hogyan? És mikor? Mutatunk minden részletet.
Április közepétől indult a tavaszi ügyintézési időszak azoknak, akik 2021 szeptemberében egyetemen kezdik el az első félévüket.
Néha jól jön egy kis változás - kinek érdemes módosítani?
Akkor érdemes sorrendet módosítani, ha valamiért megváltozott a preferencia-sorrendetek - azaz már nem az az első egyetem vagy szak, ami hónapokkal ezelőtt, a jelentkezés leadásakor volt. Például, ha időközben rájöttetek, hogy a mérnökinformatikus szak helyett inkább a mechatronikai mérnök lesz az igazi.
Ezzel nincs is baj, ha mind a két szak szerepel a listátokban, akkor egy kattintással megcserélhetitek a sorrendet. Viszont nagyon fontos, hogy sorrendmódosítás címszó alatt csak a jelentkezéskor megadott szakok elbírálási sorrendjén lehet változtatni, teljesen új képzést nem vehettek fel.
A sorrendmódosítás alól viszont kivétel a megjelölt jelentkezési hely másik – még meg nem jelölt – finanszírozási formájának felvétele. Tehát, ha például biztosak vagytok benne, hogy a pszichológia a ti szakotok, de biztosra mennétek az önköltséges képzés megjelölésével, akkor ha a jelentkezéskor nem tettétek, ezt felvehetitek a listába - viszont csak a már megjelölt egyetem, már megjelölt képzési formájában vehetitek fel a szakot, csak a finanszírozási forma lehet más.
Hogyan működik a sorrendmódosítás?
A jelentkezési sorrend módosítására egyetlen alkalommal van lehetőségetek méghozzá az E-felvételi felületén a Sorrendmódosítás menüpontjában. Itt jelennek meg az általatok megadott képzések, amelyek a mellettük lévő kis nyíl ikonnal sorolhatók lejjebb vagy feljebb a képzések között. A sorrendezés után a Mentés gombra kattintva véglegesíthetitek az új jelentkezési sorrendeteket, ezután már azonban nem lehet tovább módosítani. Ugyanitt tehetotek meg a finanszírozási helyek felvételét is, de ne feledjétek, az egyszeri sorrendmódosításnak nem váletlenül ez a neve - ha egyszer megváltoztatjátok, már nem csinálhatjátok vissza.
A kevesebb néha több - szakok visszavonása
Bár új intézményt már nem tudtok hozzáadni a jelentkezéshez, viszont, ha van olyan jelentkezés, amit vissza szeretnétek vonni, azt még megtehetitek. A visszavonás nem számít sorrendmódosításnak, erre ettől függetlenül is van lehetőségetek, de ha egyszer töröltétek a jelentkezést, vissza az már nem állítható.
Hol lehet visszavonni a jelentkezést?
Ahogy módosítani, úgy visszavonni is az E-felvételiben lehet. Fontos, hogy ezek a változtatások az ügyintézési felületen nem jelennek meg azonnal, hiszen az elküldött kérelmeket még fel is kell dolgozni. A benyújtott kérelmek státuszát a Kérelmek menüpontban tudjátok ellenőrizni.
Meddig módosíthattok?
Ez az időszak július 8-ig tart, eddig van időtök ezeket átgondolni, illetve minden más módosítást, feltöltést, javítást megtenni.
A 2021-es felvételivel kapcsolatos legfrissebb híreiket itt olvashatjátok el.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).