Szövegszerkesztés, adatbázis-kezelés, weblapkészítés - informatikával folytatódnak az érettségik

Reggel 8-tól a középszintű informatikaérettségivel indul a pénteki vizsganap. Összeszedtük, milyen feladatok lesznek, hány pontot kaphattok egyes vizsgarészekre és mennyi ideig fog tartani az érettségi. A mai informatika érettségi szakmai támogatását, köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.

  • Tóth Alexandra

A középszintű informatikaérettségi 180 perces összesen 120 pontért. A rendelkezésetekre álló időt tetszés szerint oszthatjátok be és a feladatok megoldási sorrendjét is önállóan határozhatjátok meg.

Miért kell időben érkeznetek a vizsgára?

A gyakorlati vizsga helyszínén már a vizsga kezdete előtt fél órával meg kell jelenni, ahol a rendszergazda által kijelölt helyet kell elfoglalnotok. Ekkor a rendszergazda írásban tájékoztat majd benneteket arról, hogy milyen felhasználói adatokkal tudtok belépni, milyen módon éritek el a vizsgához szükséges forrásfájlokat, illetve arról is kaptok információt, hogy a befejezett munkákat hova kell majd mentenetek.

Milyen témakörök lesznek a vizsgán?

A feladatsor tematikailag lefedi a követelményrendszer alábbi témaköreit, és időarányaiban a következőkre törekszik:

  • szövegszerkesztés (60 perc)
  • prezentáció, grafika, weblapkészítés (40 perc)
  • táblázatkezelés (50 perc)
  • adatbázis-kezelés (30 perc)

Ezek a számok természetesen csak irányadóak, ahogyan azt már említettük, ti döntitek el, hogy a 120 percen belül egy-egy feladattal mennyit foglalkoztok.

Hány pontot érnek az egyes témakörök?

A szövegszerkesztésre 40 pontot, a táblázatkezelésre 30 pontot, a prezentációra, grafikára, weblapkészítésre szintén 30 pontot, az adatbázis-kezelésre pedig 20 pontot kaphattok. Az egyes témakörök feladatainak, részfeladatainak pontozása feladatfüggő, összpontszámuknak azonban meg kell egyezni a témakörhöz rendelt összpontszámmal.

Az értékelés központi javításiértékelési útmutató alapján történik. A javítási-értékelési útmutató tartalmazza a feladatok részletes megoldásait, annak lehetséges változatait, az egyes megoldásrészekre adható részpontszámokat, annak lehetséges bontását - olvasható a vizsgakövetelményben.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.