Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az emelt szintű matekérettségiről is megérkeztek az első diákvélemények.
„A feladatok az átlagnál könnyebbek voltak - volt egy két hosszabb feladat, komolyabb tusást nem nagyon igényeltek” – mondta az emelt szintű vizsgákról Gergő, a győri Révai diákja. Hozzátette a vizsgában voltak: gráfok, viszonylag kevés valószínűségszámítás, szélsőérték, geometria, egy kevés térgeometria, sok függvény (3-4 feladat) és egy egyenlet, plusz volt egy-két szöveges, ami szintén egyenletre mentek ki.
Elárulta azt is, sokkal kevesebb ideje maradt mert egy feladattal elszöszölt, de összességében nem tartja nehéznek a feladatokat.
Hasonló véleményen volt egy fehérvári középiskolai diákja is, aki elmondta, jó feladatsort kaptak, de az idő volt kevés, nem tudott visszatérni az első kérdésekre később. Szerinte a gráfos kombinatorika feladat és a 9-es feladat nehezebb volt.
Az emelt matek írásbeli két részből áll, és a diákok a rendelkezésükre álló 240 percet tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.
Az írásbeli feladatsor II. részében kitűzött öt feladat közül csak négy feladat megoldása értékelhető. A feladatlapon lesz egy jelölőnégyzet, amit ki kell töltenetek: ide kerül annak a feladatnak a sorszáma, amelyet nem szeretnétek, ha értékelnétek. Amennyiben ezt elfelejtitek kitölteni, és a választás ténye a dolgozatból sem derül ki, akkor automatikusan az utolsó feladatotokat nem fogják értékelni.
A matekérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok:
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.