Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Január 25-én, hétfőn megjelentek a keresztféléves felvételi ponthatárai. Kiderült, kik kezdhetik meg a felsőfokú tanulmányaikat februártól. Mutatjuk, hány pontot kellett elérni a legnépszerűbb mesterszakokon, alapszakokon és felsőoktatási szakképzéseken.
A februárban induló szakokra összesen 6439-en jelentkeztek, ebből mesterképzésre 5544-en, alapképzésre 790-en, felsőoktatási szakképzésre pedig 196-an. A tegnapi ponthatárhúzás után összesen 4623-an jutottak be mesterképzésre, 475-en kerültek be alapszakra és 129-en felsőoktatési szakképzésre. A statisztikák alapján 4330-an államilag támogatott formában tanulhatnak majd.
Hova volt a legnehezebb bekerülni idén? Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a mesterképzések elsőhelyes jelentkezéseit figyelembe véve idén is a gazdaságtudományi és a műszaki szakok voltak a legnépszerűbbek. A következő táblázatban a legnépszerűbb nappali munkarendű, állami ösztöndíjas mesterképzések ponthatárait nézhetitek meg (mesterképzések esetében maximum 100 pont szerezhető), a ponthatárok előtt az adott egyetem vagy főiskola rövidítésével:
| Szak | Intézmény és ponthatár |
| vezetés és szervezés | BME: 84, CORVINUS: 75, ELTE: 60 |
| gépészmérnöki | BME: 70, SZIE: 61, ME: 82 |
| marketing | SZTE: 89, PTE: 84, CORVINUS: 75 |
| mérnökinformatikus | DE: 65, OE: 86, BME: 74 |
| pénzügy | PTE: 90, ELTE: 64, CORVINUS: 75 |
| vállalkozásfejlesztés | SOE: 78, KJE (Budapest): 90, DE: 76 |
| villamosmérnöki | BME: 72, ME: 85, OE: 73 |
| műszaki menedzser | BME: 82, DE: 52, PE: 86 |
| ellárásilánc-menedzsment | CORVINUS: 75, SZE: 72, ME: 77 |
| tanári | Ezeket itt nézhetitek meg. |
Az alapszakos népszerűségi listát a gazdálkodási és menedzsment szak vezeti, amit a kereskedelem és marketing, majd a kommunikáció- és médiatudomány követ. A következő táblázatban megnézhetitek, hogy a top 10-es listán hogyan alakultak a ponthatárok. Itt is a nappali munkarendű képzést indító intézmények közül szemezgettünk, viszont alapszakot általában csak önköltséges formában hirdetnek a keresztféléves felvételin, ezért ezeknek a ponthatárait láthatjátok:
| Szak | Intézmény és ponthatár |
| gazdálkodási és menedzsment | PTE: 280, OE: 280, METU: 282 |
| kereskedelem és marketing | METU: 282, OE: 296, PTE: 295 |
| kommunikáció- és médiatudomány | BGE: 297, METU: 290, MILTON: 288 |
| emberi erőforrások | MILTON: 306, METU: 309 |
| nemzetközi gazdálkodás | BGE: 280, METU: 318, MILTON: 332 |
| pénzügy és számvitel | PTE: 332, METU: 286 |
| nemzetközi tanulmányok | BGE: 289 |
| óvodapedagógus | PTE (levelező): 313, GFE (levelező): 286 |
| turizmus-vendéglátás | METU: 280 |
| mérnökinformatikus | GDF (távoktatás): 290 |
A felsőoktatási szakképzések - nappali, önköltséges - ponthatárait pedig itt nézhetitek meg:
| Szak | Intézmény és ponthatár |
| kereskedelem és marketing | BGE: 254, WSUF: 252 |
| gazdálkodási és menedzsment | TPF: 256, GDF (távoktatás): 250 |
| pénzügy és számvitel | PTE: 332, METU: 286 |
| mérnökinformatikus | GDF-rendszergazda (távo.): 258 |
| gazdaságinformatikus | MILTON (levelező): 286 |
| turizmus-vendéglátás | METU: 280, KJE (levelező): 333 |
| televíziós műsorkészítő | KJE (levelező): 286 |
A ponthatárok teljes listáját itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.