Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Érdemes mindent még egyszer ellenőriznetek.
Ha februárban induló képzésekre jelentkeztetek, akkor már csak ma éjfélig van időtök a dokumentumpótlásra, illetve az adat- és sorrendmódosításra - hívja fel a figyelmet a Felvi.
Érdemes ellenőriznetek, hogy minden, a pontszámításhoz szükséges dokumentum felkerült-e az E-felvételi rendszerébe. Azt, hogy miért jár többletpont a keresztféléves felvételin, itt nézhetitek meg. Ma még van lehetőség arra is, hogy egyes szakot, vagy szakokat felcseréljetek, esetleg kitöröljetek a jelentkezési listáról. a Sorrendmódosításról és a jelentkezési hely visszavonásáról itt olvashattok részletesebben. Azokról a dokumentumokról pedig, amelyeknek a feltöltésével nektek nem kell külön foglalkoznotok, itt írtunk korábban.
Fontos, hogy a változtatások az ügyintézési felületen nem jelennek meg azonnal, hiszen az elküldött kérelmeket még fel is kell dolgozni. A benyújtott kérelmek státuszát a Kérelmek menüpontban tudjátok ellenőrizni.
A keresztféléves ponthatárokra várhatóan január 25-ig kell várni.
A 2021-es keresztféléves felvételiről szóló, folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.