Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Újabb fontos olvasói levél érkezett hozzánk, ahol az volt a kérdés, hogy február 15-e után lesz-e lehetőség a nyelvvizsga bizonyítvány pótlására. Mutatjuk a választ.
A nyelvvizsga eredménye egy héttel később lesz meg, mint a jelentkezési határidő vége, van lehetőség az eredmény február 15-e utáni benyújtására, hogy a felvételibe beszámolják?
- kérdezte olvasónk.
Az E-felvételi jelentkezéskor fel kell tölteni valamennyi, a jelentkezéshez szükséges és már rendelkezésre álló dokumentumot – írja a felvi.hu.
Természetesen sokan lesznek, akiknek még nem minden dokumentum áll rendelkezésre, ezeket a későbbieknek is tudjátok pótolni. A jelentkezési határidő lejárta után kézhez kapott dokumentumokat tavaly július 9-ig pótolhattátok. Egyelőre még nem jelent meg az 2021-es felvételi tájékoztató, melyben az idei pontos dátum lesz, de amint megérkezik beszámolunk róla.
A válasz tehát igen, lesz lehetőség a később megszerzett nyelvvizsga feltöltésére.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.