Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Már nincs egy teljes hét és kezdődnek az idei őszi szezon szóbeli érettségi vizsgái. Most összeszedtünk minden fontos infót, amit érdemes tudnotok a fő tárgyak vizsgáiról.
A tavaszi vizsgákkal ellentéteben most még nincs vége az érettségi időszaknak, hiszen nem maradnak el a szóbelik az őszi szezonban. Az emelt szintű szóbeliket november 12-16 között rendezik, a középszintűeket pedig november 23. és 27. között. Nézzük, mire számíthattok a fő tantárgyak szóbeli vizsgáin közép- és emelt szinten.
Magyar nyelv és irodalom
Középszinten 15, emelt szinten 20 percetek lesz kifejteni a húzott tételt, amiért mindkét szinten összesen 50 pontot kaphattok. Az irodalmi tétel kifejtéséért 25 pont, a magyar nyelvi tétel kifejtéséért pedig 10 pont jár, a két felelet nyelvi minőségéért további 15 pont adható.
A vizsgán a következő segédeszközöket használhatjátok: irodalmi szöveggyűjtemény, kötet vagy a feladatok kidolgozásával összefüggő más nyomtatott ismerethordozó a tételnek megfelelő részlete (pl. internetes oldal nyomtatott változata, egynyelvű szótár, művelődéstörténeti térkép, képzőművészeti album). Ezekkel viszont nektek nem kell külön foglalkoznotok, mivel a szóbelin a felsoroltakat az iskola biztosítja számotokra.
Matematika
A középszintű matematika szóbelin - csak akkor kell vizsgáznotok, ha az írásbelin nem értétek el az összpontszám 25 százalékát - 15 percetek van három egyszerű, az elméleti anyag elsajátítását számon kérő kérdés megválaszolására, vagy ezek közvetlen alkalmazását megkívánó egyszerű feladat megoldására, illetve három további feladat elvégzésére. Az elméleti kérdésekre összesen 15 pontot, a három feladatra 30 pontot, az önálló teljesítményre való képességért, a feladatok logikus előadásáért, illetve a matematikai kommunikációs képességért pedig 5 pontot kaphattok.
A vizsgán függvénytáblázatot (egyidejűleg akár többfélét is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót és szögmérőt használhattok - ezeket nektek kell magatokkal vinni.
Emelt szinten 20 perces a szóbeli. Ezalatt egy tételt kell összefüggően kifejtenetek a megadott szempontok alapján, 35 pontért: 10 pont jár a felelet tartalmi összetételéért, szerkezetéért, 2 a feleletben szereplő, a témához illő defínició helyes kimondásáért, 6 a tétel kimondásáért és bizonyításáért, 8 a feladat helyes megoldásáért, 4 az alkalmazások ismertétéséért, 5 pedig a matematikai nyelvhasználatért és kommunikációs készségért.
Emelt szinten függvénytáblát nem használhattok, de szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót és szögmérőt vihettek magatokkal. Illetve a tételsorban szereplő feladatokhoz kapcsolódó összefüggéseket tartalmazó képlettárat is segítségül kérhetitek a feladatok megoldásához, ezt viszont az iskola biztosítja.
Történelem
A magyarhoz hasonlóan a töri szóbelik középszinten 15, emelt szinten 20 percesek, és 50 pontosak. Egy tételt kell kifejtenetek, amely lehet egy kisebb korszak történelmi problémájának részletezőbb bemutatása vagy egy összetettebb, illetve több történelmi korszakon átívelő probléma áttekintő bemutatása. A feladatok 60%-a a magyar, 40%-a pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódik, és az összes feladat fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik. Itt sem kell mindent fejből tudnotok, ugyanis mindkét szinten használhattok atlaszt, amit az iskola biztosít számotokra.
Idegen nyelv
A nyelvi szóbelik - csak úgy, mint az írásbelik - egységes szabályok szerint zajlanak. Akár angolból, akár németből, vagy valamilyen más élő idegen nyelvből vizsgáztok, középszinten 15, emelt szinten 20 percet kaptok bebizonyítani, hogy mennyire megy nektek az adott nyelv. A vizsa három egységből áll, melyeket megelőz egy bemelegítő társalgás - ekkor még nincs értékelés. Aztán következik a társalgás, majd szerepjáték vagy vita és harmadikként az önálló témakifejtés rész. Ezekkel középszinten összesen 33, emelt szinten 30 pontot gyűjthettek. Segédeszközt egyik szinten sem használhattok.
Túlélőtippek érettségizőknek: így szerezhettek max pontot a szóbelin
Jövő héten kezdődnek az őszi emelt szóbelik, 23-án pedig a középszintűek. Ezért most összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot, amivel főleg azoknak a vizsgázóknak szeretnénk segíteni, akik tartanak ettől a típusú megmérettetéstől.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).