2021 májusában is próbálkozhat az, aki idén tavasszal visszalépett az érettségitől

Nem muszáj most bepótolni az érettségit azoknak, akik tavasszal a járványhelyzet miatt visszaléptek a vizsgától. Aki még mindig fél az esetleges fertőzéstől, 2021 májusában is próbálkozhat - tudta meg a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi).

  • Eduline/MTI

A két hét múlva esedékes őszi érettségit normál menetrend szerint szervezik, de legfeljebb tízen lehetnek egy teremben és a dolgozatokat is pihentetni fogják.

Az Oktatási Hivatal (OH) közzétette  az idei őszi érettségire javasolt biztonsági óvintézkedéseket. Most megtartják a szóbeli számonkéréseket is, de minden vizsgahelyszínen biztosítani kell a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt, és a szervezőknek mindent meg kell tenniük a csoportosulások elkerülése érdekében. A szabályokról bővebben itt írtunk.

Aki beteg, hatósági karanténban van, vagy a belépéskor kötelező testhőmérséklet-méréskor kiderül, hogy lázas, az nem vehet részt a vizsgán. Ezekről a szabályokról és a beléptetésől itt írtunk bővebben.

A lap idézi azt is, hogy tavasszal a járványhelyzetre való tekintettel szankció nélkül vissza lehetett lépni az érettségi vizsgától. Ezt nem sokan tették meg, de aki akkor halasztott, annak a mostani tanévben pótolnia kell a mulasztást.

Ha valaki nem jelenik meg a vizsgán, még nem veszíti el az ingyenes érettségi lehetőségét, hiszen a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályozás kimondja, hogy akik a 2019/2020. tanév május-júniusi vizsgaidőszakára térítésmentesen jelentkeztek, de a vizsgán a veszélyhelyzet miatt nem jelentek meg, a 2020/2021. tanév őszi vagy a tavaszi vizsgaidőszakában is térítésmentesen újra próbálkozhatnak. Aki tavasszal levizsgázott ugyan, de valamelyik tárgyból ismétlő vizsgát szeretne tenni - mert például jobb jegyet szeretne -, szintén ingyen megteheti ezt, legkésőbb 2021 tavaszán.

Az őszi érettségi október 16-án kezdődik, és november 27-ig tart.

A 2020-as őszi érettségiről pedig itt olvashattok el mindent.

Fontos dátumok közelednek - itt az idei őszi érettségi teljes menetrendje

Alig több mint egy hét múlva indul a 2020-as őszi érettségi, mutatjuk, pontosan milyen vizsgákat mikor tartanak idén.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu