Kiváltanátok a nyelvvizsgátokat egy emelt szintű érettségivel? Ennyi százalékot kell elérnetek

Milyen eredményt kell elérni az idegen nyelvi érettségin ahhoz, hogy az érettségi bizonyítványotok nyelvvizsga-bizonyítvánnyal legyen egyenértékű? Milyen szabályok vonatkoznak a középszintű érettségire, illetve kiváltható-e nyelvvizsgával az érettségi? Összegyűjtöttünk minden fontos kérdést és választ a nyelvi érettségi és a nyelvvizsga kapcsolatáról.

  • Eduline

Korábban már írtunk róla, hogy idén ősszel már a végzős középiskolások is tehetnek nyelvi érettségit. A friss módosítás alapján az előrehozott érettségi a tanulói jogviszonyotok fennállása alatt, illetve az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt első alkalommal letett érettségi, amely idegen nyelvekből, informatikából a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző második tanév május–júniusi vizsgaidőszakában, valamint az azt követő vizsgaidőszakokban tehető le. Így ha lecsúsztatok az májusi időpontról a vírushelyzet miatt, akkor végzősként (12. évfolyamon) is tehettek idegennyelvből előrehozott érettségit a 2020/2021-es tanév őszi vizsgaidőszakában.

Így, hogy idén ősszel még többeket érinthet a nyelvi érettségi, utánajártunk egy fontos témának: a nyelvi érettségi és a nyelvvizsga kapcsolatának. Sokan ugyanis azért választják az emelt szintű nyelvi érettségit, mert azzal ki lehet váltani a nyelvvizsgát. De mégis hogyan?

Ha az emelt szintű nyelvi érettségin legalább 60 százalékos eredményt értek el, az középfokú (B2-es szintű) komplex nyelvvizsgával egyenértékű. A 40 és 59 százalék közötti eredmény pedig alapfokú (B1-es szintű) komplex nyelvvizsgának felel meg. Az, hogy az érettségitek valóban nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okirat az érettségi bizonyítványotok vagy tanúsítványotok záradékában fog szerepelni. Így ugyanolyan hiteles államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványnak számít, mint bármelyik nyelvvizsga központ által kiállított kemény fedeles nyelvvizsga-bizonyítvány.

Abban az esetben, ha az érettségi vizsga valamelyik része alól felmentést kaptatok, az eredménytől függően - vagyis, ha eléritek legalább a 40 százalékot - B1-es vagy - 60 százalék felett - B2-es szintű szóbeli vagy írásbeli nyelvvizsgát szerezhettek.

Középszintű érettségivel is kiválthatjátok a nyelvvizsgát?

Nem, középszintű idegen nyelvi érettségi vizsgával - semmilyen eredménnyel - nem lehet nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni.

Fordítva is működik a dolog?

Nem, az idegen nyelvi érettségi vizsgát nyelvvizsga-bizonyítvánnyal nem lehet kiváltani.

A 2020-as őszi érettségi szabályairól, időpontjairól és részleteiről itt olvashattok bővebben.

Hány százalékot kell elérnetek az őszi érettségin a ketteshez vagy az ötöshöz?

Hamarosan kezdődik az őszi érettségi időszak. Összeírtuk, hány százalékot kell elérnetek a sikeres vizsgához közép- és emelt szinten, illetve azt is megnéztük, hány százaléktól görbülnek tovább a jegyek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.