Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Legkésőbb augusztus 28-áig fogják kihirdetni a 2020-as pótfelvételi ponthatárait. De van néhány szabály, amelyeknek köszönhetően már most tudtok kalkulálni a pontokkal. Mutatjuk őket.
Az egyik legfontosabb szabály, hogy a pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 23-án meghatározott ponthatárnál. Vagyis, ha a választott szakotokra 318 ponttal lehetett bekerülni az általános felvételin, akkor most is legalább ennyi pontot kell elérnetek ahhoz, hogy felvegyenek benneteket.
Akkor azonban, ha a képzés eddig nem indult önköltséges formában, a ponthatárra csak az az egy alapszabály vonatkozik, ami az általános felvételin is érvényes: alap- és osztatlan szakokon nem lehet alacsonyabb 280 pontnál, felsőoktatási szakképzésen 240 pontnál, mesterszakon pedig 50 pontnál.
A pótfelvételi szabályairól és a legfontosabb határidőkről már írtunk korábban. Az eljárásban meghirdetett képzések legfontosabb tudnivalóit az Egyetemek, főiskolák menüpontban, a „Pótfelvételi eljárás 2020 (szeptemberben induló képzések)" fül alatt találjátok meg. A meghirdetett szakok listáját pedig itt nézhetitek meg.
Mivel szerezhettek pluszpontokat a pótfelvételin? Ezekkel számolhattok
Hogyan működik a pontozás a pótfelvételin? Itt vannak a többletpontokkal kapcsolatos lehetőségek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.