Milyen feltételekkel igényelhettek diákhitelt?

Tervezitek már az első egyetemi félévet? Ha diákhitelben gondolkoztok a tandíj vagy a lakbér miatt, akkor van néhány fontos dolog, amit tudnotok kell.

  • Eduline

Várhatóan rekordokat dönt idén a diákhitel igénylők száma, akár 30 milliárd forintnál is több hitelt folyósíthat a Diákhitel Központ - olvasható a Diákhitel oldalán. Idén, május 1-től jóval kedvezőbb feltételekkel lehet igényelni diákhitelt. Dr. Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta, hogy a kedvezőbb feltételek miatt akár negyvenezer új hiteligénylés is érkezhet hozzájuk.

A szabad felhasználású Diákhitel1 ősztől 1,99 százalékos kamattal igényelhető, a képzési költségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz pedig továbbra is kamatmentes. Fontos, hogy a Diákhitel1 esetében, változás lép életbe augusztus 15-től. A havi maximum 70 ezer forintos igényelhető összeg 150 ezer forintra emelkedik. Ha a Diákhitel1-et választjátok, akkor azt szabadon költhetik bármire, akár lakhatásra, informatikai eszközökre.

Ha a Diákhitel2 mellett döntenétek, akkor azt kizárólag a képzési költség finanszírozására használhatjátok. Ennek összege nincs maximalizálva, így akár egy teljes önköltséges általános orvosi képzést is finanszírozhattok belőle. Az igénylést követően elég jeleznetek az intézmény felé, hogy önköltségét a Diákhitel Központ folyósítja.

Az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók december 31-ig maximum félmillió forintig igényelhetik a szabad felhasználású Diákhitel Pluszt, amit a koronavírus okozta nehézségek enyhítése miatt vezettek be. Ezt a hitelt akkor is igénybe vehetitek, ha már igényeltetek diákhitelt. Jó tudni, hogy a Diákhitel Plusz a nyár folyamán folyamatosan igényelhető.

A diákhiteleket hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhetitek és ingyenes előtörleszthetitek.

Ennyit lehet keresni a legnépszerűbb képzésekkel

Megnéztük, hogy mennyit kereshettek majd, ha a három legnépszerűbb szak közül végzitek el valamelyiket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.