Ingyenesen tanultok majd az egyetemen? Ezeket kell vállalnotok cserébe

Azt már mindenki tudja, hogy hol kezdheti el az egyetemet ősztől, de vajon mit kell vállalniuk a hallgatói szerződésben azoknak, akik állami ösztöndíjas képzésben kezdik meg az egyetemet? Mutatjuk a szabályokat.

  • Eduline

Itt nézhetitek meg az összes ponthatárt.

A magyar állami ösztöndíjas hallgató köteles:

  • az adott képzésen legfeljebb a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő másfélszeresén belül megszerezni az oklevelet (oklevélszerzési kötelezettség), ÉS
  • az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általa magyar állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt fenntartani (20 éven belüli hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség).

Hogy mindez mit jelent az oklevélszerzési kötlelezettség? Például azt, hogy egy 6 féléves szakot legfeljebb 9 félév alatt el kell végeznetek.

A másik feltétel, amit a hallgatói szerződésben is vállalnotok kell, hogy az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általatok magyar állami ösztöndíjasként igénybe vett félévek idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt fenntartani. Ez az úgynevezett 20 éven belüli hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség. Ha ezt nem teljesítitek, akkor a 20 év leteltét követően kötelesek vagytok visszafizetni az igénybe vett magyar állami (rész)ösztöndíjnak – évente a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított éves átlagos fogyasztóiár-növekedés mértékével növelt – összegét.

Erről az Oktatási Hivatal oldalán olvashattok.

Az Eduline-on minden infót megtaláltok a 2020-as felvételiről, legfrissebb cikkeinket itt olvashatjátok el.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.