Változik a pótfelvételi, a jelentkezők háromnegyede bekerült az egyetemre - összefoglaló

A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

  • Eduline

Frissítés: Itt nézhetitek meg az összes ponthatárt.

Bódis József elmondta: a nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években. Ennek megfelelően a felvett elsőéves hallgatók számát nézve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az első, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ. Jelentősen előrelépve a Budapesti Gazdasági Egyetem idén a negyedik a rangsorban.

Az előző évhez képest tízezerrel kevesebb, mintegy 23 ezer a csalódott diák, a 91 460 jelentkezőből 68 112-en felvételt nyertek valamely általuk megjelölt képzésre. Közülük több mint 55 ezren államilag finanszírozott formában tanulhatnak.

Alapképzésre több mint 42 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7400, mesterképzésre több mint 12 300, felsőfokú szakképzésre pedig több mint 6100. Nappali tagozatra több mint 49 ezer diák járhat majd az általános felvételi eljárás eredményei szerint.

A képzési területeket nézve alapképzésben első helyen a gazdaságtudományok állnak, amelyet az informatika és a bölcsészettudományok követnek. Negyedik a műszaki képzés.

Mesterképzésben idén 8 százalékkal magasabb a felvettek aránya, itt is első helyen az ELTE áll, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ.

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese elmondta: az eljárás kizárólag elektronikusan folyt, a jelentkezők 90 százaléka már az ügyfélkapu segítségével hitelesítette felvételi kérelmét. A jelentkezési határidő február 15-e volt. Hozzátette: a felvételi eljárás során mintegy 490 ezer dokumentumot dolgoztak fel, emellett mintegy 514 ezer érettségi eredmény, 121 ezer nyelvvizsgaadat és 956 ezer pontszám szerepel az adatbázisban.

Jelezte: az OH legkésőbb augusztus 5-ig megküldi a besorolási döntést a felvi.hu oldalra. Ezután a felsőoktatási intézmények is megküldik a felvételi döntésüket, és tájékoztatják a beiratkozással, évkezdéssel összefüggő teendőkről a leendő elsőéveseket.

Milyen lesz a pótfelvételi?

Pótfelvételi idén is lesz, akit nem vettek fel, vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még adhat be kérelmet.

Azonban idén - az elmúlt évektől eltérően - állami ösztöndíjas formában több képzési területre is lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban. Ezek között említette az agrár, a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki és orvosi és egészségtudományi szakokat, a pedagógusképzést, a társadalomtudományokat, valamint a magyar intézmények határon túli képzéseit. Jelezte: a pótfelvételi is elektronikusan folyik majd, az általános eljáráshoz hasonlóan.

ponthatárok percről percre

felvételi pontszámítás percről percre felvételi 2020 belföld felvételi ponthatárok 2020

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.