Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A legnépszerűbb szakok valamelyikére szeretnétek bekerülni? Megnéztük, hogy mit találunk az idei 3 legnépszerűbb szak leírásában, vagyis mit kell tudnotok az alapképzésről az adott szakon.
Nincs sok hátra a ponthatárok kihirdetéséig, egészen pontosan 2 napot kell még várni. Megnéztük már, hogy idén melyik 10 szak volt a legnépszerűbb és hányan jelentkeztetek ezekre a képzésekre, összevetve a kapacitásszámokkal. Most pedig annak jártunk utána, hogy milyen információkat találtok a 3 legnépszerűbb szak leírásánál.
1.Gazdálkodási és menedzsment
Idén a legtöbben gazdálkodási és menedzsment szakra jelentkeztetek és a legtöbben a Corvinusra szeretnétek bejutni. A szak leírása szerint az oklevélben szereplő szakképzettség: közgazdász gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon. Fontos információ, hogy itt a képzési idő 7 félév. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma 180 + 30 kredit. A szak gyakorlatorientált, 60-70 százalék.
A képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és a specializációk keretében megszerzett tudásukkal képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények működési folyamatainak és gazdasági kapcsolatainak megismerésére, tervezésére, elemzésére. Néhány tárgy, mely a képzés részét képezi majd:
Az alapfokozat megszerzéséhez egy idegen nyelvből államilag elismert B2-es, képzési területnek megfelelő szaknyelvi vagy államilag elismert, felsőfokú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
2. Kereskedelem és marketing
Nagyon kedvelitek a közgazdász diplomát adó képzéseket, így a második helyen a kereskedelem és marketing szak áll, a legnépszerűbb egyetem pedig ezzel a szakkal az ELTE. Az oklevélben szereplő szakképzettség: közgazdász kereskedelem és marketing alapképzési szakon. A képzési idő itt is 7 félév és az összegyűjtendő kreditek száma szintén 180 + 30 kredit. A kereskedelem és marketing szak is gyakorlatorientált, 60-70 százalék arányban.
A képzés célja kereskedelmi és marketing szaktudással és készségekkel, gazdasági és üzleti ismeretekkel rendelkező gazdasági szakemberek képzése, akik alkalmasak a különböző termékek és szolgáltatások keresletvezérelt beszerzésére és értékesítésére, kis- és középvállalatok kereskedelmi tevékenységének szervezésére és irányítására. Néhány tárgy, mely a képzés részét képezi majd:
Az alapfokú diploma megszerzéséhez egy idegen nyelvből államilag elismert, középfokú, komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi vagy államilag elismert, felsőfokú, komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítványra vagy oklevélre lesz szükségetek.
3. Pszichológia
A pszichológia az előz évekhez hasonlóan idén is kedvelt szak. Szintén az ELTE-re jelentkeztetek a legtöbben, de jó hír, hogy itt a legmagasabb a kapacitásszám is. Az oklevélben szereplő szakképzettség: viselkedéselemző. A képzési idő 6 félév, a képzési terület pedig a bölcsészettudományhoz tartozik. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit. A szak orientációja a leírás szerint kiegyensúlyozott (40-60 százalék).
A képzés célja viselkedéselemző szakemberek képzése, akik a pszichológia tudomány elméleti alapismereteinek és alapvető módszereinek birtokában - szakmai vezetés mellett - alkalmasak a pszichológia alkalmazott ágaiban feladatok ellátására. A képzés során olyan készségeket és technikákat sajátíthattok el, melyekkel alapfokon képessé váltok az egyének, a csoportok és szervezetek megismerésére, illetve fejlesztésére. Néhány tárgy, mely a képzés részét képezi majd:
Az összes szak részletes leírását megtaláljátok a felvi.hu oldalon.
Akár 390 ezer forintba is kerülhet egy-egy félév a legnépszerűbb szakokon
Valószínűleg nem fogtok bekerülni állami ösztöndíjas helyre? De mégis mennyit kell félretennetek félévenként, ha önköltséges formában tanultok tovább a legnépszerűbb szakokon? Mutatjuk.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).