Mit jelent a besorolási döntés? Olvasói kérdésre válaszolunk

A héten végre kihirdették a ponthatárokat, de a felvételi eljárás ezzel még nem ért véget. Megnéztük mire kell még figyelni.

  • Eduline

Ha egy adott szakon szeretnék tanulni, ahol elértem a felvételi ponthatárt, de a jelentkezésnél több szakot is megadtam és több helyen elértem a pontot, akkor választhatok, hogy melyikre egyetemre megyek?

A felvételinél több szakot, illetve egyetemet is megjelölhettetek, azonban fontos, hogy milyen sorrendben írtátok be a szakokat, intézményeket. Az Oktatási Hivatal minden jelentkező esetében ún. besorolási döntést hoz. Erről elektronikus levélben értesít titeket legkésőbb 2020. augusztus 5-ig, amikor a határozat elérhetővé válik.

A besorolási döntésben az OH megállapítja, hogy mely szak esetében értétek el a felvételhez szükséges ponthatárt. Itt fontos a korábban megjelölt sorrend, ugyanis a felvételi jelentkezési kérelmében megjelölt képzések közül a sorrendben előrébb lévő egyetemi szakra kerültök be. Vagyis hiába éritek el több megjelölt szakon a minimumponthatárt, csak egy képzésre juthattok be, amelyik előrébb van a listában.

Hogyan érinti majd a frissen felvételizett hallgatókat, ha szeptembertől is marad a távoktatás az egyetemeken?

Bár a felősoktatási intézmények is szeretnék, ha szeptembertől személyesen folytatódhatna az oktatás, lehet, hogy erre a koronavírus miatt nem lesz lehetőség. Éppen ezért a kormány igyekszik felkészülni arra, ha szeptembertől távoktatással indulna a tanév. De hogyan érintheti majd ez a frissen felvételizett hallgatókat? A legújabb rendeletből kiderül.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.