Milyen szempontok alapján rangsorolják a mesterképzésre felvételizőket?

Összeszedtük, milyen pontszámítási és rangsorolási szabályokra számíthattok, ha mesterképzésre jelentkeztetek.

  • Eduline

Ha mesterképzésre jelentkeztetek, akkor számolnotok kell azzal, hogy rátok teljesen más pontszámítási szabályok vonatkoznak, mint az alap- és osztatlan szakokra felvételizőkre.

MA- vagy MSc-szakra 2020-ban is maximum 100 pontot gyűjthettek, a minimumponthatár pedig idén is 50 - tehát, ha ennél kevesebb pontotok van, akkor sem állami ösztöndíjasként, sem önköltséges formában nem kezdhetitek meg a tanulmányaitokat mesteres hallgatóként. Azt azonban, hogy ennél a pontszámításnál mi a szabály, az egyetemek külön-külön határozzák meg, így az iskolák honlapjairól tudtok pontosan tájékozódni.

Esélyegyenlőség jogcímen maximum tíz pontot kaphattok, a többit azonban az egyetemek, főiskolák határozzák meg. Általában beleszámít a pontozásba a már megszerzett oklevél minősítése, vagy éppen átlaga, a záróvizsga eredménye, valamint mérvadó szokott lenni a felvételi vizsga - amely a legtöbb mesterszaknál kötelező - vagy motivációs beszélgetés eredménye is.

Fontos, hogy a felvételitek értékelése független attól, korábban melyik felsőoktatási intézményben szereztétek az okleveleteket.

Cél a felvételin olyan szakra bekerülni, amivel később aztán jól is lehet keresni?

Számít-e egy képzési területnél a felvételizőknek, hogy később aztán mennyit lehet vele keresni diplomásként? Mennyire nehéz bekerülni a legnépszerűbbekre? Itt vannak a pontos adatok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.