Fontos infó felvételizőknek: az előzetes ponthatárok sem véglegesek

Olyan szakot is megjelöltetek, ahol van előzetes ponthatár? Úgy kalkuláltatok, hogy simán megugrottátok a limitet? Fontos tudnotok, hogy még ezeken is változtathatnak.

  • Eduline

Idén is több alap- és osztatlan szakon húztak előzetes ponthatárt, ami azt jelenti, ezeken a szakokon csak akkor kerülhettek be állami ösztöndíjas helyre, ha eléritek ezt. Az önköltséges képzésekre ezek a ponthatárok nem vonatkoznak.

Azonban ne feledjétek, az előző években is előfordult, hogy az előzetes ponthatárokon módosítottak a jelentkezők száma és teljesítménye alapján. Ez akár néhány ponttól kezdve, 30-40 pontos emelkedést is jelenthet. Ugyanakkor jellemző az is, hogy nem változik a végleges ponthatár az előzeteshez képest.

Mi történik akkor, ha ezt nem sikerül elérnetek, de a felvételi minimumot igen? Ettől függetlenül felvehetnek-e benneteket állami képzésre, vagy csak önköltségesre kerülhettek be?

Abban az esetben, ha legalább 280 pontotok van – hiszen 2020-ban is ennyi a minimumponthatár az alap- és osztatlan képzések esetén –, akkor természetesen felvehetnek titeket állami képzésre. De ennek persze az a feltétele, hogy olyan megjelölt szakról legyen szó, ami államilag támogatott formában indul és sikerül megugranotok a végleges ponthatárt, amit várhatóan 2020. július 23-án húznak majd meg.

Ha viszont nem sikerül a minimum ponthatárt – azaz 280 pontot – elérnetek, akkor sajnos sem államilag támogatott, sem önköltséges formában nem vesznek fel benneteket felsőoktatási intézménybe.

Mikor és hogyan derül ki, hogy bekerültetek-e az egyetemre?

Nincs olyan messze az idei a felvételi eljárás vége, ugyanis az ügyintézési időszak után már csak a ponthatárokra kell várni. Legkésőbb augusztus 5-ig hivatalos tájékoztatást is kaptok az eredményeiről. De hol és hogyan? Mutatjuk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.