Felvételi hiánypótlás: milyen dokumentumokat kérhetnek tőletek az egyetemek?

Alig egy hónap van hátra a hiánypótlási időszakból. Több esetben külön dokumentumokat kell feltöltenetek a jelentkezéséhez. Megnéztük, hogy milyen papírokat kérhetnek az intézmények.

  • Eduline

Arról már volt szó, hogy kik kapnak hiánypótlási felszólítást, és meddig lehet pótolni a dokumentumokat, most azt is megnéztük, hogy milyen dokumentumokat kérhetnek tőletek az egyetemek.

A következő dokumentumok úgynevezett intézményspecifikus dokumentumok, vagyis az egyetemek megadhatják, hogy a jelentkezéshez kérik őket.

Kreditelismerésről szóló határozat

Csak akkor jelentkezhettek mesterképzésre, ha már van valamilyen felsőfokú végzettségetek. A végzettségeket az egyetemek az adott mesterképzésre való jelentkezéskor két féle módon fogadják el:

  • teljes kreditérték beszámításával (ebben az esetben nincs szükség kiegészítő tanulmányok folytatására),
  • illetve további kreditek teljesítése mellett tudják elfogadni (azaz a kiegészítő tanulmányok teljesítése után).

Akkor van szükségetek a kreditelismerésről szóló határozatra, ha olyan oklevéllel rendelkeztek, amihez további kreditek szükségesek. Erről bővebben itt olvashattok.

Betöltött munkakör igazolása

Egyes képzésekre csak bizonyos munkakörökben megszerzett gyakorlat esetén jelentkezhettek, illetve kérhettek felmentést az alkalmassági vizsga alól. Ilyenkor a betöltött munkakört igazolnotok kell.

Alkalmassági vizsgáról szóló igazolás

Egyes felsőoktatási intézmények (elő)alkalmassági vizsgákat tartanak, amelyek eredményéről igazolást adnak ki. Ezt az igazolást a felvételi eljárás során csatolnotok kell, hiánya esetén kizárhatnak benneteket.

Orvosi igazolások

Amennyiben egészségügyi (orvosi) igazolásra van szükségetek a jelentkezéshez, a felsőoktatási intézmény tájékoztat benneteket, hogy azt hol szerezhetik be.

Önéletrajz, motivációs levél

Ez rólatok, a legfontosabb adataitokról és tevékenységeitekről szóló beszámoló. Csak akkor kell beküldenetek, ha azt az adott intézmény kifejezetten kéri. Ha kézzel írott vagy szakmai önéletrajzra van szükség, azt az intézmény külön jelzi.

Szakmai tevékenység igazolása

Egyes egyetemek mesterképzéseiken többletpontot számítanak a különböző szakmai tevékenységeitekért, eredményeitekért. A szakmai tevékenységek közé a következőket soroljuk

  • publikációs és kutatási tevékenységek,
  • egyéb közéleti, közigazgatási, közszolgálati és szakmai tevékenységek és gyakorlatok,
  • országos és nemzetközi szakmai versenyeken elért eredmények stb.

Fontos, hogy ezeket a dokumentummásolatokat is az E-felvételi felületére kell feltölteni, vagy az Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190 postacímre kell eljuttatnotok legkésőbb 2020. július 9-ig.

Változhatnak az idei ponthatárok a rendhagyó érettségi időszak miatt?

Vajon az elmaradt szóbeli érettségik mennyire fogják befolyásolni az idei felvételi végleges ponthatárainak alakulását? Olvasói kérdésre válaszolunk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.