Mikor kell szóbeliznetek matekból?

Tartotok tőle, hogy nem fogjátok elérni a kettest az írásbelin? Hogyan javíthattok egy bukásközeli érettségin? Mutatjuk a részleteket.

  • Eduline

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, idén sem változtak a pontszámítási szabályok, és matematikából, - ahogyan a többi érettségi tárgyból is, - huszonöt százaléktól van meg a kettes. 

Mikor kell szóbelizni? 

Ha az írásbeli teljesítményetek elérte a tizenkettő százalékot, de nem érte el a huszonöt százalékot, a vizsgatárgy részletes követelményeiben meghatározott módon szóbeli vizsgát tehettetek. Fontos, hogy az idei érettségin ez nem csak matekból lesz így. Erről itt olvashattok részletesebben. 

Hogyan néz ki a szóbeli vizsga? Milyenek a pontszámítási szabályok? 

Külön tétellistát fogtok kapni, amely alapján két típusú feladattal kell megbirkóznotok. Az egyik feladat három különböző elméleti kérdés megválaszolása (15 pontért), a második pedig három különböző feladat megoldása (30 pontért). Összesen 50 pontot szerezhettek, ugyanis - az előző összesen 45 ponton túl - kaphattok még további 5 pontot a feleletetekre (önálló munkára, logikus előadásra, kommunikációs készségre) 

Hogyan lesz végül az értékelés? Beleszámít az írásbeli érettségi is? 

Természetesen beleszámít, az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes pontszáma teszi majd ki a végleges eredményeteket. 

Mit vigyetek magatokkal a holnapi matekérettségire? Itt a legális puskák listája

Milyen segédeszközöket használhattok a holnapi matekérettségin? Összegyűjtöttük, hogy mit ne hagyjatok otthon.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.