Vajon változnak-e a ponthatárok a megváltozott érettségi szabályok miatt?

A megszokottól eltérően zajlanak majd a 2020-as érettségik, de vajon ez a ponthatárokat is megváltoztatja?

  • Eduline

Tegnap Maruzsa Zoltán a felvételi ponthatárokról is beszélt, kiemelte: az, hogy az érettségit máshogy tartják meg idén, nem jelenti, hogy a pontszámok változnának. A ponthatárok megállapítási rendje nem módosul, továbbra is az utolsó felvett diák pontszáma lesz a végleges szám az egyes képzéseknél. A felvételivel kapcsolatban azt tervezik, hogy az augusztusi pótfelvételiket megtartják így akik most esetleg kiesnek a felvételiből, akkor jelentkezhetnek, illetve az őszi - keresztféléves felvételik - lehetőségeit is tervezik kibővíteni.

Ez mit is jelent pontosan?

A 2020-ban a felvételi eljárás során a jogszabályi minimumpontnál magasabb ponthatár ott alakulhat ki, ahol az adott szakra a felsőoktatási intézmény által a képzésre megállapított felvehető kapacitásnál többen jelentkeznek, így a jelentkezők között rangsorolni kell.

Ahol a jelentkezők száma az intézmény által megadott szakos maximális kapacitásszámot nem éri el, ott a ponthatár az utolsó felvett jelentkező pontszáma lesz, és minden érvényes felvételi pontszámmal rendelkező jelentkező felvehető - áll az idei felvételi tájékoztatóban.

A felvételi eljárás során az egyes jelentkezési helyeken – a jelentkezők által elért felvételi összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint egyéb, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével – várhatóan 2020. július 23-án határozzák meg a felvételi ponthatárokat. 

Hivatalos: csak az írásbeli érettségiket tartják meg idén

Úgy látszik a kormány most látta végre elérkezettnek látta az időt és bejelentették: A 2020-as érettségik nem a korábban megszokott rendben tartják majd: csak írásbeli érettségiket szerveznek idén. Tegnap döntött a kormány az érettségivel kapcsolatban is, tájékozatott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kiemelte, szóbeli vizsgákra csak ott kerülhet sor, ahol a középszintű vizsga ezt megköveteli.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.