Felgyorsíthatja a járvány terjedését az érettségi megtartása?

Nem szabadott volna az eredeti dátumra kinevezni az érettségi vizsgákat, ráadásul a túl nagy kockázat miatt a munkavállalóknak a törvény szerint a megjelenést meg is kell tagadniuk. Fontos, szakértői álláspontot mutatunk be a témában.

  • Eduline

A kormány az érettségi döntésével - miszerint csak az írásbeli vizsgákat, de ugyanúgy megtartanák - vírusgócokat, mesterséges víruselosztókat teremt, felgyorsítja a járvány terjedését - írta meg Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke Facebook-bejegyzésében.

Az írásbelit csak mozgó/függő dátummal lett volna szabad meghirdetni,

ami pedig a tisztifőorvosnak/az Operatív törzsnek a járvány végét közlő bejelentése utáni hét lett volna, írta Arató László. Szerinte azt nem lehet vállalni, hogy a tanárok és a 80 ezer diák jó része - helyi vagy helyközi - tömegközlekedési eszközre szálljon, majd az ott szerzett vírusokat hazavigye idősebb hozzátartozóinak.

Úgy fogalmazott, erre senki nem kötelezhető, miként arra sem, hogy személyautóval vagy biciklivel közlekedjen. Álláspontját pedig a a Munka Törvénykönyvében foglaltakkal alá is támasztotta. Vagyis, ha a munkavállaló a munkáltató utasításának teljesítésével másokat veszélyeztetne közvetlenül és súlyosan, a teljesítését meg kell tagadnia - fogalmazott.

Bár hivatalosan nem kötelező vizsgáról van szó, többek között a felvételizők szorult helyzetben vannak, hiszen, ha nem jelennek a vizsgán, kiesnek az idei felvételiből.

Érettségi 2020: felvetett pár kérdést a mai bejentés

Végre bejelentette a kormány, mi a terve az idei érettségikkel - ez azonban csak kevés kérdésünkre adott választ, és még többet vetett fel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.