A magyar tanárszakos hallgatók is segítenének - mozgalmat indítottak

Az f21.hu oldal indított egy mozgalmat, melynek keretében az ország minden részéről pedagógushallgatókat toborznak, hogy az érettségire készülő diákoknak tudjanak segíteni a felkészülésben - természetesen ingyenesen - a jelenlegi helyzetben is - írják.

  • Eduline

Ezek a körülmények a gyermekek, a szülők és a tanárok számára is természetesen nagy nehézségeket okoznak, viszont legjobban az érettségire készülő diákokat érinti a változás, hiszen a távoktatás még messze nincs azon a szinten, hogy megfelelő módon tudja segíteni az ő felkészülésüket a nagy megmérettetésre - írják.

A felületen megyénként és településenként összeszedték a jelentkező pedagógusjelölteket, akik online és személyesen egy-egy diákot tudnak fogadni az érettségi idejéig.

A mozgalom lényege, hogy ezen a felületen folyamatosan frissülve közlik azon lelkes és segítőkész tanárjelöltek nevét, elérhetőségét, akik szeretnének segíteni az érettségi előtt álló diákoknak a felkészülésben - írják az oldalon. Természetesen ez a projekt nem szűkül 100 %-ban az érettségizőkre, egyéb kérdésekben is szívesen segítenek az itt feltüntetett hallgatók - teszik hozzá-, ha tudnak. Egyebek mellett külön jelölik azokat, akik gyermekfelügyeletet is vállalnának.

Ha szeretnétek részt venni a projektben felkészítőként, az alábbi űrlap kitöltésével tudtok jelentkezni.

Itt a módszertani ajánlás a távoktatáshoz - oldalak, lehetőségek, ötletek

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben is tovább kell működtetni az oktatási rendszert, a tanulóknak biztosítani kell a tanulási lehetőséget - írja az Oktatási Hivatal. De hogyan fog ez a gyakorlatban működni?

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.