Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Milyen témakörökre számíthattok, ha idén érettségiztek emelt szinten angolból vagy németből? Mutatjuk a mintatételeket.
Korábban már írtunk róla, hogy 2020-tól változik az angolérettségi követelménye közép- és emelt szinten is. Emelt szinten a szóbeli vizsgakövetelményben a témakörök listája a gazdaság témakörével bővül, illetve a vita (második) feladatban új elem, hogy 3 irányító szempont segít majd titeket, amelyek szerepelnek az általatok húzott tétellapon. A további részleteket az angolérettségiről az Oktatási Hivatal oldalán olvashatjátok.
Az emelt angol szóbeli vizsgáról, pontozásról és követelményekről bővebb információkat itt találtok, a vizsga egyik mintatételét pedig itt nézhetitek meg:
null
null
Ha németből emelteztek, akkor itt nézhetitek meg a szóbeli vizsga általános útmutatóját. Itt pedig a mintatételt láthatjátok:
null
null
A 2020-as tavaszi érettségik 2020. május 4-én kezdődik a magyar írásbelivel, az emelt szintű szóbeli vizsgákra pedig június 4-11. között kerül majd sor. A teljes vizsganaptárat itt nézhetitek meg, az összes, érettségivel kapcsolatos cikkünket pedig itt olvashatjátok.
Lemaradtatok az idei próbaérettségiről? Itt megtalálhatjátok az összes feladatot
Múlt héten szombaton írhatták meg a próbaérettségit matematika, történelem és közgazdaságtan tárgyakból, azok, akik jelentkeztetek és elmentek a Studium Generale próbaérettségi napjára. Mindhárom tárgyból volt lehetőség középszintű és emelt szintű próbaérettségit írni. Most tesztelhetitek magatokat.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.