Változnak az angolérettségi szabályai 2020-tól: itt vannak az új elemek

Változik az angolérettségi követelménye 2020-tól. Közép- és emelt szinten is érinti a diákokat, itt vannak a részletek.

  • Eduline

"Az angol nyelvi érettségi vizsgára is a 2017. január 1-től életbe lépő élő idegen nyelvre vonatkozó vizsgakövetelmények és vizsgaleírás lesz érvényes. Itt csak az angol nyelvre vonatkozó korábbi szabályzókhoz képest bekövetkező legfontosabb változásokra szeretnénk felhívni a figyelmet" - írja az Oktatási Hivatal.

Középszinten a vizsga az Európa Tanács skálája B1 szintjének felel majd meg - írják. A korábbi A2-B1 szinthez képest ez szintemelkedést jelent.

Továbbá a társalgás (első) feladat egy témát érint. A vizsgázónak ezzel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia. Az önálló témakifejtés (harmadik) feladatban pedig a témát a hozzá tartozó irányító szempontok (és két kép) segítségével kell majd kifejteni. A vizsgaleírás szerint, amennyiben az irányító szempontok mellett a témakifejtéshez képek is szerepelnek, a képek száma csak kettő lehet.

Emelt szinten pedig a szóbeli vizsgakövetelményben a témakörök listája a gazdaság témakörével bővül, illetve a vita (második) feladatban új elem, hogy 3 irányító szempont segít majd titeket, amelyek szerepelnek az általatok húzott tétellapon.

A további részleteket az angolérettségiről az Oktatási Hivatal oldalán olvashatjátok.

Itt a friss lista: ezekből a tantárgyakból kell 2020-ban emelt szintű érettségit tenni

Nyilvánosságra hozta a 2020-as szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok listáját az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Itt a teljes lista, a szabályok és kivételek.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.