Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Ma érnek véget a középszintű érettségi szóbeli vizsgái. Itt vannak pontszámítási szabályok és 2020-as érettségi szezon legfontosabb szabályai.
Emelt szinten 2019. november 7–11. között 49 tárgyból, 63 helyszínen, 576 tantárgyi bizottság előtt több mint 6.950 vizsgát tettek az érettségizők. Közép szinten összesen 115 helyszínen, 131 bizottság előtt közel 3100 vizsgát tesznek a diákok az érettségit szervező középiskolákban és a kormányhivatalokban. A vizsgabizottságok a középszintű szóbelik után hirdetik ki az érettségi eredményeket.
A végleges százalékos eredmény és osztályzat az írásbeli és a szóbeli vizsgán elért eredményből áll össze, az írásbelinek ugyanakkor nagyobb a súlya. Ahhoz, hogy átmenjetek az érettségin, a szóbelin és az írásbelin külön-külön, illetve idegen nyelvi vizsga esetén mind az összes vizsgarészből legalább 12 százalékos eredményt, összesen pedig legalább 25 százalékos eredményt kell elérnetek.
A pontos százalékok és osztályzatok középszinten:
Középszintű érettségi | |
80-100% | Jeles (5) |
60-79% | Jó (4) |
40-59% | Közepes (3) |
25-39% | Elégséges (2) |
0-24% | Elégtelen (1) |
És emelt szinten:
Középszintű érettségi | |
80-100% | Jeles (5) |
60-79% | Jó (4) |
40-59% | Közepes (3) |
25-39% | Elégséges (2) |
0-24% | Elégtelen (1) |
Mivel a mai vizsgákkal véget ér a 2019-es őszi érettségi időszak, legközelebb már csak a 2020-as tavaszi szezonban vizsgázhatnak a diákok. A májusi dátumokat itt nézhetitek meg:

A szóbelik pontozásáról és a fellebbezés lehetőségéről itt olvashattok részletesen, az őszi érettségivel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.
Felvételi 2020: nem mindenki kaphat többletpontot az emelt szintű érettségiért
Már egy ideje tény, hogy jövőre csak az vehető fel alapképzésre és osztatlan mesterképzésre, akinek van legalább egy emelt szintű érettségije. Azonban nem mindenki kaphat ezért többletpontot. Mutatjuk a szabályokat.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.