Mégsem lesz kötelező a nyelvvizsga a 2020-as felvételin? Javaslatot nyújtott be a minisztérium

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtja be a kormánynak - jelentette be Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián.

  • Eduline/MTI

A politikus a szakmai rendezvényen felidézte: a kormány 2014-ben állt elő azzal a javaslattal, hogy a versenyképességi célok elérése érdekében a felsőoktatásba való felvételnek 2020-tól legyen feltétele egy középfokú nyelvvizsga megléte. Mint mondta, akkor minden felelős partnerrel egyeztettek erről, és egyet is értettek, továbbá azt is hangsúlyozta, hogy öt éve volt mindenkinek felkészülni az új szabályozás alkalmazására. 

"Az elmúlt időszakban azonban különböző szervezetek keresték fel a tárcánkat, hogy a kötelező nyelvvizsga ügyében további tárgyalásokat folytassanak velünk. Meghallgatva a fiatalok, a roma szakkollégisták és a nyelvtanárok véleményét, de továbbra is elköteleződve a versenyképes felsőoktatás iránt, a korábbi döntés felülvizsgálatára teszünk javaslatot - jelentette be a rendezvényen részt vevő pedagógusok előtt Schanda Tamás.

Ahogy korábban írtuk, ha nem változtatnak a kötelező nyelvvizsga követelményén, 2020-ban jóval kevesebben kerülhetnek be egyetemre, főiskolára - a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a felsőoktatásért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is látja a problémát. A HÖOK azt javasolja, hogy a felsőoktatási tanulmányok első évének végéig kapjanak haladékot a diákok.

"A kormányzat is tudja, hogy baj lehet" - a nyelvvizsga-követelmény enyhítését javasolja a HÖOK

Ha nem változtatnak a kötelező nyelvvizsga követelményén, 2020-ban jóval kevesebben kerülhetnek be egyetemre, főiskolára - a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a felsőoktatásért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is látja a problémát. A HÖOK azt javasolja, hogy a felsőoktatási tanulmányok első évének végéig kapjanak haladékot a diákok.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.