Ilyen lesz a németérettségi szóbeli vizsgája

Milyen a szóbeli vizsga németből középszinten? Mutatjuk a szabályokat és vizsga menetét.

  • Eduline

A középszintű németérettségi szóbeli vizsgáján - az írásbeli részfeladataihoz hasonlóan - szintén 33 pontot lehet majd elérni, ez a következőképpen oszlik el a vizsgán: a társalgás (10 pont), majd szerepjáték vagy vita (10 pont) és harmadikként az önálló témakifejtés (10 pont) rész. A fennmaradó 3 pont pedig a megfelelő beszédtempóért, kiejtésért és hanglejtésért járhat.

A diákok által kihúzott tétel az összes feladatot tartalmazza majd. Egy tétel feladatainak pedig különböző témakörökhöz kell tartozniuk, összesen tíz témakör fordulhat elő a szóbeli vizsgán: köztük az utazás, turizmus, iskola, tudomány vagy éppen életmód. A társalgási feladatnál néhány olyan kérdésre kell válaszolnotok, amelyek hozzátok, közvetlen környezetetekhez és hétköznapi tevékenységeitekhez kapcsolódnak.

A szerepjáték során a mindennapi élet helyzeteihez hasonlító szituációban kell részt vennetek, amelyben partneretek a vizsgáztató. Az a feladatotok, hogy az előre meghatározott helyzetben, a meghatározott cél elérése érdekében különböző kommunikációs szándékok felhasználásával beszélgetést (tranzakciót vagy interakciót) folytassatok. Míg az önálló témakifejtés részben majd egy adott, hétköznapi témához kapcsolódóan kell gondolataitokat, véleményeiteket összefüggően kifejteni verbális vagy vizuális segédanyagok alapján.

A feladatok kidolgozásához felkészülési idő habár nincs, de a feladatok végiggondolásához rövid (körülbelül fél perc) gondolkodási idő áll majd rendelkezésetekre.

2019-es németérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2019-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.