Még mindig túl kevés a forráskritika a történelemérettségi feladatai között?

Miben kellene változtatni a történelemérettségin? Lőrinc László, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke fontos szempontra hívja fel a figyelmet.

  • Eduline

Ezek voltak helyes válaszok töriérettségin: itt a hivatalos középszintű javítókulcs

Ezekre kaphattok pontot az emelt szintű töriérettségin: feladatsor és hivatalos megoldások

„Nem volt túl nehéz, de azért túl könnyű sem, alapvetően olyan feladatsor az idei, amilyet vártunk” – mondta Lőrinc László, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke az idei középszintű történelemérettségiről, hozzátéve: „arányaiban megfelelő a tárgyi tudásra kérdező feladat és a gondolkodásra sarkallóaknak is jutott tér”.

Inkább egy évek óta tartó kérdésre, problémára hívta fel a figyelmet az alelnök: habár szoktak szerepelni a feladatsorban források és képek, ezek sokszor inkább csak kiegészítő elemként vannak jelen, nem a feladatba beépülő, valódi elemzendő forrásként – jegyezte meg Lőrinc László.

„Nagyon kevés a felhasználható forrás az esszéknél is, a kisesszé kifejezetten inkább csak a meglévő tudásra alapoz, nem pedig arra késztet, hogy problémát oldjon meg, gondolkozzon a forrás felhasználásával. A diákok szemszögéből ez valójában könnyebbség is, mert így egyszerűbb a feladatmegoldás, kérdés, hogy mi a cél” – mondta az alelnök. Szerinte egyébként is fontos lenne a kritikai szemlélet, a forráskritika ismerete a mai álhír- és információdömping idején.

Kiemelte azonban, hogy mindez régóta jellemzi az érettségi feladatsorait - nem csak az ideit - ami egyébként tartalmazott már ilyen jellegű feladatot. Az első feladatban például szerepelt olyan kérdés, amely arra kérdezett rá, hogy milyen ellentmondás van a jelzett forrás és a vizsgázó ismeretei között. Egy minimális szerepet tehát, ahogyan Lőrinc László is említette, kapott egy ilyen típusú feladat is, de ez még mindig nagyon kevés.

Megoldások egy helyen: rövid feladatok és esszék javításai

Indul a 2019-es töriérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

"Több szempontból is igényes vizsga" - újabb szaktanári vélemény a töriérettségiről

„Az idei középszintű történelem írásbeli érettségi feladatsor több szempontból is igényes vizsga. Egyrészt a mai generáció számára fontos kompetenciák, mint szövegértés, a problémamegoldó készség működtetését ösztönzi, ugyanakkor a tárgyi tudáselemek használatát is méri, érdekes, újszerű látásmódok beemelésével.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.