ITM: minden harmadik felvételiző műszaki vagy informatikai képzést választott

Minden harmadik felsőoktatásba jelentkező műszaki vagy informatikai képzést választott - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

  • MTI

Azt írták, hogy a műszaki és informatikai képzésekre első helyen jelentkezők száma az idén meghaladja a 25 ezret. A szakok népszerűségének növekedése másfél-kétszeresen múlja felül a felvételizők számának 4 százalékos bővülését. A műszaki képzésekre a tavalyihoz képest 6 százalékkal többen, csaknem 20 ezren jelentkeztek, közülük 15 ezren első helyen.

Idén 8 százalékkal több, mintegy 13 ezer diák választott informatikai képzést, első helyen 10 ezer. Így a 112 ezer felvételiző körülbelül 30 százaléka döntött műszaki vagy informatikai képzés mellett - összegzett a tárca.

Kiemelték: határozott céljuk, hogy a munkaerőpiaci igényekhez igazodva egyre több fiatal szerezzen diplomát matematikai, természettudományos, műszaki vagy informatikai szakon. A magyar vállalkozások versenyképességének fokozása érdekében egyre nagyobb szükség van jól képzett mérnökökre - tették hozzá.

Több ezren jelentkeztek ezekre az alapképzésekre: a műszaki képzések top 10-es listája

Évről évre a legnépszerűbb alapszakok között vannak a műszaki képzések is. Nézzük, idén hányan jelentkeztek gépészmérnöki, villamosmérnöki vagy járműmérnöki szakra. Itt találjátok az összes és az első helyes jelentkezők számát.

A kormány már a középiskolai oktatásban is arra törekszik, hogy a szakképzést a mérnökképzés előszobájává fejlesztve támogassa a fiatalok ilyen irányú pályaválasztását - írta a minisztérium.

A csaknem 20 ezer betöltetlen álláshelyet kínáló infokommunikációs terület "szinte határtalan lehetőségeket nyújt" a versenyképes és naprakész tudással rendelkező diplomásoknak - fogalmaztak.

A kabinet a Programozd a jövőd! projekt keretében igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét az infokommunikációs területben rejlő lehetőségekre, és ösztönzi őket az ilyen irányú felsőoktatási, diplomát adó képzések megkezdésére.

A tárca támogatásával megvalósuló pályaorientációs rendezvényeken a diákok élményalapon ismerkedhetnek meg a különböző műszaki területekkel is. Versenyezhetnek és kipróbálhatják képességeiket olyan eseményeken, mint a Szakma Sztár Fesztivál, vagy a fiatalabb korosztályt célzó Szakmák Éjszakája programsorozat, amelyet idén először az innovációs minisztérium koordinált - olvasható a közleményben.

Ez a tíz legnépszerűbb alapszak a 2019-es felvételin: tarol a gazdálkodási és menedzsment

Gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, mérnökinformatikus - ez a 2019-es felvételi három legnépszerűbb alapszakja. Nyilvánosságra hozták a jelentkezési statisztikákat, idén összesen 112 034-en jelentkeztek egyetemre és főiskolára.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.