Kacsa volt? Mégsem lehet bejutni érettségi nélkül az egyetemre

Mégsem lehet érettségi nélkül felvételizni az iasi magánegyetemre, az Apollonia Universityre. Hétfőn több romániai lap arról számolt be, hogy az intézmény rektora olyan diákok előtt is megnyitná a képzéseket, akiknek idén nem sikerült az érettségijük - ők két évet kaptak volna arra, hogy egyetemi vizsgáik mellett a középiskolai záróvizsgára is felkészüljenek.

  • Eduline

Constantin Fatu, az Apollonia alelnöke szerint valóban volt olyan terv, hogy az érettségin megbukott diákokat is engedik felvételizni, döntést azonban nem hoztak erről, a lapoknak a hírt a felsőoktatási intézmény egyik munkatársa juttatta el, aki figyelmeztetést kapott, és öt százalékkal csökkentették a fizetését – írja a manna.ro.

„Ez egy javaslat volt, egyetlen ilyen felvételi kérelem sem érkezett, tehát nem szegtünk törvényt semmivel” – mondta Vasile Burlui, az egyetem rektora, aki azt elismerte, hogy ha valaki még nem kapta meg a bizonyítványát, de aláír egy nyilatkozatot arról, hogy sikeresen leérettségizett, elkezdheti a képzést. Több olyan középiskola van Romániában, ahol egyetlen diák sem tudott átmenni az érettségin - összefoglalónkat itt olvashatod el.

„Vannak, akik Olaszországban érettségiztek, és míg meg nem kapják a szükséges iratokat, mi felvehetjük őket. Később azonban be kell hozniuk az oklevelet is” – tette hozzá az intézmény alelnöke. A jelenlegi romániai törvények – a magyarországihoz hasonlóan – nem engedik meg, hogy valaki érettségi nélkül egyetemre felvételizzen, ezért a tanügyminiszter vissza is vonhatja az akkreditációt a magánkézben lévő felsőoktatási intézménytől. Az Apollonián jelenleg két kar, fogorvosi és kommunikációs működik, ez utóbbi nem rendelkezik akkreditációval.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.